Négycentis szenzáció

A nagyvilágban kétségtelenül a Rudapithecus hungaricus néven ismert hazai ősmajomleletet tartják a legnagyobb becsben. A 10-10,5 millió évvel ezelőtt élt lény felfedezése óta eltelt 55 év történetét összegző kötetet tegnap mutatták be a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Fotó: Mészáros Ildikó

Az észak-magyarországi Rudabánya külszíni vasércbányájának meddőhányójában Hernyák Gábor geológus 1967-ben különleges formájú, töredékes állkapocsdarabra figyelt fel néhány kecske- és disznócsont között.Összeszedte azokat, majd Tasnádi Kubacska Andrásnak, az Országos Természettudomány Múzeum egykori főigazgatójának adta át azzal a kéréssel, hogy továbbítsa a leleteket a korszak nagy tekintélyű paleontológusának, Kretzoi Miklósnak.A leleteket egy cukroszacskóban adta át. Tasnádi erre az esetre a következőképpen emlékezett: „Már vége felé járt a maradványok vizsgálata, amikor egy alsó állkapocscsontdarab került Kretzoi Miklós kezébe… Amikor Kretzoi Miklós megpillantotta, izgalomtól elsápadtan emelte föl a fejét és az alig négy centiméter hosszú állkapocstöredéket a kezébe vette. – Tudod, mi ez? Európai, sőt, világszenzáció! Olyan ősmajomfajnak az állkapcsa, amely szorosan véve beleillik az ember törzsfejlődésének vonalába” – idézte Kretzoi szavait tegnap bemutatott könyvében Kordos László. A rudabányai leletet Kretzoi Miklós nevezte el Rudapithecus hungaricusnak.A hazai sajtóban először a Magyar Nemzet számolt be a felfedezésről 1967. november elsején.

Elbontott lelőhelyek

Az 1967-ben felfedezett fajt két évig mindössze ez az egyetlen, porladó alsó állkapocs képviselte, amit a tudományos világ elfogadott ugyan, de töredékessége miatt nem váltott ki túlzott érdeklődést. A váratlan fordulat 1969-ben következett be, amikor Hernyák Gábor egy szétlapított, de az előzőnél jóval teljesebb állkapocspárral jelent meg a Magyar Állami Földtani Intézetben. Ettől kezdve a szakemberek Rudabányára feltárásra váró, beláthatatlan gazdagságú csonttemetőként tekintettek. Csak hát a bányászat sem állt le.

A markolók három köbméteres kanalai éjjel-nappal bontották, a dömperek pedig a meddőhányóra szállították az egykori mocsárban lerakódott kőzeteket, még rágondolni is rossz­ volt, hány Rudapithecus és egyéb egykor élt lény csontváza semmisült meg

Fotó: Mészáros Ildikó

– mereng Kordos László paleontológus. Az ércbánya 1985-ös bezárásáig a kutatók szeme láttára hordták meddőhányóra a majmok maradványait is tartalmazó, sok ezer köbméternyi lignites anyagot.
A Rudabányán 1971-ben kezdődött és csaknem ötven éven át tartó ásatások az emberré válás korai szakaszának kutatásában a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültek. Az első lelőhely 1972-ben egy földcsuszamlás során gyakorlatilag megsemmisült, abban az évben egyetlen majomfog került elő ott. A rudabányai fauna kilencven százalékát a közeli, II. számú lelőhely alig nyolcszáz négyzetméteres, két-három méter vastag üledékében találták. A leletek nem mindegyike került a szakemberek kezébe.Rudabánya ugyanis mindig híres volt arról, hogy a gyűjtők előszeretettel vadásznak itt ásványokra, majd időnként megjelennek a nepperek, hogy jó pénzért, további árusításra felvásárolják az arra érdemes példányokat.Kordos Lászlót 1990-ben például azzal hívta fel a Bécsi Természettudományi Múzeum paleontológusa, hogy öt rudabányai majomfogat talált az egy évvel korábban elhunyt főigazgató szekrényében. Lassan feltárult, hogy egy németül alig beszélő magyartól vette a fogakat a főigazgató. Kordos Lászlónak felajánlották, Magyarország visszakaphatja a különleges fogakat, ha Bécs kap helyette más különleges maradványokat. A magyar paleontológust máskor is megkísértették. Egy hónapos müncheni ösztöndíjat ajánlottak fel neki, ha reprezentatív anyagot ad át egy különleges lelőhelyről. Nem fogadta el a lehetőségeket.Mielőtt azt hinnénk, hogy kizárólag nyugati gyűjtemények munkatársai jártak a tilosban, a könyv megemlékezik arról a magyar paleontológusról, aki hazai csontmaradványokkal házalt Bázelben és Lyonban.Hernyák Gábor doboznyi csonttöredéket adott át Kordos Lászlónak 1985 szeptemberében. Ez volt az Öreg hölgynek nevezett ősmajom maradványa, amelyről a tegnap bemutatott A Rudapithe­cus kutatás című kötet szerzője szinte azonnal tudta, hogy megváltoztatja szakmai életét, hiszen világszenzációt kapott kézhez. Egy éven át tartott, mire összeillesztette a csontdarabokat. A nagyszerű felfedezést 1986. december közepén jelentették be, az aznap esti Híradó főhírben számolt be róla.1987. március 15-én a Képes 7 című magazinban hosszú cikk jelent meg a Rudapithecus felfedezéséről, a címlapot Muray ­Róbert festőművész kiváló ősmajomportréja díszítette – a nemzeti ünnep efféle kigúnyolása miatt a lap főszerkesztőjét kirúgták.

A valódi arc

Az 1977-ben természetvédelmi területté nyilvánított lelőhelyen a kutatásokat az állam finanszírozta a rendszerváltásig.1991-ben Kordos László úgy ítélte meg, hogy egy ilyen nemzetközi csúcsérdeklődést kiváltó helyen csak a világ vezető kutatóinak bevonásával lehet és szabad kutatni.Így kerültek képbe először amerikai, majd kanadai szakemberek. 1992 nyarán került sor az első nemzetközi kutatásra, amelyet sok-sok követett. És eljött az 1999-es év, és megint Hernyák Gáborra tekintett a szerencse. Az újságíróknak utólag azt mondta, „amikor Kordos László vezetésével kanadai szakemberek, egyetemi hallgatók végezték a feltárást, mindenkinek kijelöltek egy négyzetméternyi területet, amit átvizsgált. Nekem nem volt kijelölt területem, láb alatt lehettem, mert a kanadai professzor rám szólt: oda ülj, ott áss! Odaültem és ástam, kopácsoltam.”A nyugdíjas geológus lefújta a port a neki mutatott területen. Megcsillantak egy majom fekete fogai.Néhány perc múlva a torontói egyetem fiatal professzora, David Begun ott hasalt a leletnél, s vöröslő fejjel és ideges kézzel tovább bontva a fogsort gyorsan megállapította, hogy eljött szakmai élete legnagyobb pillanata. Egy maréknyi, darabokra tört, de kétségtelenül Rudapithecus-koponya feküdt előtte. Ez volt a kétszázadik rudabányai majomlelet, s mivel ez volt a legteljesebb, nevet is kapott: ő lett Gabi, a Rudapithecus lány. Viszonylag kis koponyájából megmaradt a jobb oldali arckoponya nagy része a homloktól a tarkóig. Megannyi tudományos spekuláció után ott volt előttük a Rudapithecus valódi arca. (A másik név szerint ismert hazai ősi lelet a vértesszőlősi Samu. A 350 ezer évvel ezelőtt élt, Európa egyik legidősebb előemberének maradványai a település melletti mésztufabányából 1965 nyarán kerültek elő.)
Az elmúlt 25 évben a II. számú lelőhelyen dolgozó külföldi szakértők és diákcsoportok alapvető célja minél több majommaradvány azonosítása volt.Az elmúlt közel ötven évben csaknem háromszáz ősmajom maradványa vált ismertté Rudabányáról, közöttük négy töredékes koponya: 1975-ben egy hím egyedé, 1985-ben egy idős nőstényé, 1999-ben a fiatal nőstény, Gabi összetartozó koponyája, majd 2006 és 2009 között ugyanezen egyed állkapcsa, medence- és combcsontpárja, valamint néhány ujjperce és kézközépcsontja.

Majomsziget

– Bekerültem az emberré válás kutatatóinak nagyon szűk belső körébe, rengeteg új ismeretet szereztem. A szakkönyvekhez hozzáférhettem, bejártam a világot Amerikától Kenyán és Pakisztánon át Kínáig, első kézből tanulmányozhattam az eredeti leleteket – értékelte az elmúlt ötven év személyes hatását Kordos László.A paleontológia ez idő alatt hatalmasat változott, a modern képalkotó eljárások, egyéb technológiák miatt nem biztos, hogy ezt a szakmát választaná.Neki az szerez örömet, amikor előtte ott a kézzel fogható valóság, az ősmaradvány, amely a kérdéseire válaszol.
A Rudapithecus az 1980-as években bekerült a hazai közoktatásba, napjainkban azonban már nem része a tananyagnak. Az emberré válással foglalkozó nemzetközi kézikönyvek mindegyike azonban foglalkozik a rudabányai lelettel. Azért nem feledkeztünk meg a lelőhelyről: 2020. május elején a nagyközönség számára megnyitották a rudabányai Majomsziget látogatóközpontot.

Milyenek voltak?

A Rudapithecus fán ülő, négy lábon mozgó, időnként függeszkedő életmódot folytató, mára kihalt emberszabású majom.A nőstények kisebbek a hímeknél, utóbbiak szemfogai jelentősen nagyobbak.A tíz-tizenkét éves korában elpusztult Gabi testtömege mindössze 18–26 kg lehetett, testhosszúsága nem haladta meg a 120-130 centimétert. Napjainkig nyitott kérdés, hogy mit ettek. A legmodernebb képalkotó eljárásokat használó kutatók 2020-ban arra jutottak, hogy a Rudapithecus koponyája geometriai jellegzetességében megegyezik a ma élő emberszabásúakéval. Az agya ennek ellenére nem mutatja olyan evolúciós átalakulás jeleit, amelyek a ma élő csimpánzra, gorillára és orángutánra egyaránt jellemzőek. Ez azt jelentheti, hogy bár a Rudapithecus koponyája emberszabású volt, az agya más irányba fejlődött, azaz belőle nem alakulhattak ki a ma élő emberszabásúak. Az egyik legszélesebb körben vizsgált agyi tulajdonság a térfogat.Gabinak 234 köbcentiméteres agya lehetett, akkora, mint a ma élő kisebb méretű nőstény csimpánzoknak és a törpe csimpánznak.Az emberhez vezető leszármazási vonalak leletei alapján négy-hat millió évvel ezelőtt az agy térfogata még csak négyszáz köbcentiméter volt. Az első kőeszközöket 3,4-3,6 millió évvel ezelőtt még majomagyú lények készítették.

Borítókép: Kanadai diákok 2008-ban Rudabányán keresik a majmok maradványait (Fotó: Mészáros Ildikó)