Építőkockák

Elgondolkodtató fotósorozattal bővült a közelmúltban a Fortepan, az online,­ ingyenesen elérhető fotóarchívum anyaga. A Fővárosi Mélyépítési Tervezővállalat fotósa, Domonkos Endre által készített háromezer felvétellel mintha időutazásra indulnánk. Szinte a szemünk előtt formálódik szocia­lista nagyvárossá Budapest.

Liptó utca (XII. ker.) Szulfitszennylúg - Útépítés Forrás: Fortepan/Főmterv

A Fővárosi Mélyépítési Tervezővállalat (Főmterv) jogelődje, a Fővárosi Mélyépítési Tervező Iroda 1950. január 1-jén jött létre. Feladatkörébe tartozott minden olyan, Budapest területén elvégzendő mélyépítési és vasúttervezési munka, amelyet a közlekedési és postaügyi miniszter nem az Állami Mélyépítési Tervezőiroda számára tartott fenn. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1950. december 19-i ülésén aztán a tervezőiroda vállalattá szervezése mellett döntött, és az alábbiakban határozta meg a vállalat feladatkörét:

Városi jellegű települések létesítéséhez és fenntartásához szükséges valamennyi mélyépítési munka […] műszaki (kiviteli) tervezése.

A cég az 1950-es évek elején mintegy húsz emberrel kezdte meg a munkát, a maximális létszámot 620 dolgozóval a hetvenes években érte el. Manapság mintegy háromszáz embernek ad kenyeret. Mindez abból az igényes kiállítású, ­Meiszter Rita szerkesztette kötetből derül ki, melyet tavaly jelentetett meg a vállalat fennállásának hetven évére emlékezve (Főmterv 70, kiadó: Főmterv Zrt., 2021).

Blaha Lujza tér, az aluljáró építkezése, 1966. Fotó: Fortepan/Főmterv

– Hozzám is jutott belőle egy tiszteletpéldány, és amikor kézbe vettem, láttam, hogy teli van fotókkal, ezért felvettem a kapcsolatot a vezérigazgatóval. Ideiglenes hozzáférést kaptam a belső rendszerükhöz, az oda feltöltött képek közül választottam ki azt a háromezret, amelyek immár a mi oldalunkon is láthatók – mondja Tamási Miklós, a Fortepan alapítója.

A háttérre Keszthelyi Tibor, a Főmterv vezérigazgatója világít rá:

– A vállalat az ötvenes évektől a kilencvenes évek elejéig a főváros tervezőirodája volt, 1992-ben azonban privatizálták a dolgozói. Ma részvénytársaságként működünk, és csaknem ugyanaz a profilunk, mint annak idején. Az átállás zökkenőmentes volt. Ennek köszönhető, hogy a korábban készült felvételek nem kallódtak el, és nem volt jogi akadálya, hogy felhasználjuk őket – magyarázza.

– A cég belső rendszerében Domonkos Endre csaknem százhúszezer képéből nyolcvanezer szerepel digitális formátumban. Egy informatikus kollégánk, Csányi László foglalkozik e feladattal jó öt éve. Naponta tizenöt-húsz kép negatívját tisztítja meg, aztán beszkenneli őket, így elkészül a fotók számítógéppel kezelhető, online nézegethető változata. A nálunk lévő képanyag feldolgozása tehát nem állt meg azzal, hogy egy részük elérhetővé vált a Fortepanon. Domonkos Endre a Főmterv megalapításától a kilencvenes évek elejéig volt a vállalat műszaki fotósa. Az volt a feladata, hogy dokumentálja a vállalat terveinek megvalósítását, a céghez köthető létesítmények aktuális állapotát, a bejelentett hibák jellegét és kijavítását. A szóban forgó időszak – különösen annak első fele, a hatvanas, hetvenes évek – igazán mozgalmas volt: Budapest ekkor alakult át a második világháború által megtépázott központból modern, az akkori mércék szerint korszerű szocialista nagyvárossá. Ekkor épültek meg a fontosabb közlekedési csomópontok, az autópályák be- és kivezető szakaszai, a 2-es és a 3-as metró, a Déli pályaudvar, továbbá ekkor kezdtek kinőni a földből a lakótelepek. Ekkor ment végbe a villamospályák és a bekötőutak kiépítése, a strandok és fürdők rekonstrukciója, a Nagykörút, a Népköztársaság útja (ma: Andrássy út), a Bajcsy-­Zsilinszky út átépítése. És a Főmterv alaposan kivette a részét mindebből: a cég tervezte például az összes jelentősebb fővárosi felül- és aluljárót az Astoriától Aquincumig.

A Batthyány téri aluljáró építése, mozgólépcső beemelése a Duna-partnál, 1972. Fotó: Fortepan/Főmterv

Domonkos Endre képei nemcsak az épített környezet aktuális állapotát örökítik meg, hanem visszaidézik a mára letűnt évtizedek hangulatát is. Ugyanakkor azt is elárulják, mi volt a korszakot jellemző urbanisztikai koncepció lényege.

– A motorizáció elősegítése, kiszolgálása – foglalja össze Tamási Miklós. – Akkoriban az volt a modernitás lényege, hogy a városlakó beülhessen az autójába, és kényelmesen eljuthasson a lakásától a munkahelyéig meg vissza.

E cél érdekében kiszélesítették az utakat, parkolóhelyeket létesítettek, összességében pedig megnőtt a városon keresztülzúduló autóforgalom.

A Fiumei (Mező Imre) út felé vezető felüljáró a Baross tér felett, 1970. Fotó: Fortepan/Főmterv

Ám – azzal egyidejűleg, hogy a felszínt átengedték a motorkerékpároknak, gépkocsiknak, villamosoknak és autóbuszoknak – a tervezők valamivel lejjebb újabb teret nyitottak az emberek számára: az aluljárók kialakításakor az volt az cél, hogy azok mindennap használatos, vonzó közösségi helyszínekként funkcionáljanak. Arculatuk megformálásakor még arra is figyeltek, hogy a különféle feliratokat egységes betűtípusból formálják meg, és olyan boltokat, üzleteket telepítsenek ide, amelyekre a hétköznapok során gyakorta szükség volt, így rendszeresen el kellett hagyni miattuk a felszínt. A fotók bemutatják a mérnöki álmok beteljesítőit: kubikosokat, kőműveseket, betonzsaluzókat. Az alacsony iskolázottságú, gyakorta paraszti származású férfiak és fiatalemberek vasárnaptól péntekig jellemzően valamelyik fővárosi munkásszállón laktak, aztán felszálltak a szűkebb pátriájukba tartó „fekete vonatok” valamelyikére, ám a hétfő ismét Budapesten virradt rájuk.

– Míg a kezdeti időszakban szíjas, inas – nem­egyszer a világháborút megjárt – munkások dolgoztak egy-egy nagyberuházáson, addig a kilencvenes évekre már túlsúlyos, testes figurák is megjelentek köztük. És míg a feladatokat sokáig hagyományos módon, fizikai erővel végezték, mára jellemzően munkagépeket használnak. Kezdetben a munkavédelmi szempontok egyáltalán nem vagy csak mini­mális mértékben játszottak szerepet, mára viszont minden munkáltatótól szigorúan megkövetelik azok betartását – foglalja össze Keszthelyi Tibor.

Héraklész szobrának helyreállítása a Margit hídon, 1978. Fotó: Fortepan/Főmterv

– Ritkán jegyezzük meg az arcukat, pedig mindaz, amit látunk, általuk lett, és Domonkos Endre nemcsak észrevette, de meg is örökítette őket – teszi hozzá Tamási Miklós.

Nemcsak az épített környezet átalakulása, hanem például a női divat változása is követhető e fotókon. Azt is elárulják, melyek voltak a népszerű kocsimárkák, mely események számítottak kihagyhatatlannak a mozgalmi életben, mint például a május elsejei felvonulás. A kollekció átböngészése után adódik a kérdés: manapság hogyan viszonyulunk a Kádár-kor uralkodó városfejlesztési elképzeléseihez?

Az Andrássy út (Népköztársaság útja) átépítése, 1960. Fotó: Fortepan/Főmterv

– Napjainkra néhány fontos kérdésben alapvetően megváltozott a szakmai gondolkodás – mondja Keszthelyi Tibor. – A felszíni közlekedésben az a cél, hogy a tervezők csillapítsák a városon áthaladó autóforgalmat, a közösségi közlekedésre helyeződik a hangsúly, kapjanak minél nagyobb teret a gyalogosok és a kerékpárosok. Ma már senkinek sincs kedve hosszabb időt tölteni egy-egy aluljáróban, a lepusztultság, a rendetlenség, piszok elvette tőlük a kedvet.

A felüljárók szerepe is leértékelődött: az emberek úgy érzik, nem jó ilyen létesítmények mellett lakni, ezért lehetőség szerint elbontjuk ezeket – a Nyugati térivel és a Keleti pályaudvar közelében lévő, Baross térivel is ez történik majd.

Szakember vizsgálja a Gellért-hegy meglazult szikláit a megerősítésük előtt, 1960. Fotó: Fortepan/Főmterv

Ami pedig a szocialista időkből ránk maradt építészeti hagyatékot illeti: – Ezen épületek egy része nem öregedett szerencsésen: műszakilag elavultak, esztétikájuk kevéssé vonzó. Ugyanakkor nem szabad elvitatni, hogy építésük idején általában haladónak számítottak, és összességükben nem adtak rossz válaszokat a kor kérdéseire – összegez a vezérigazgató.

Fotó: Főmterv Látótér Az Ars Hungarica című művészettörténeti folyóirat 2011/1. számában olvasható pár soros életrajz szerint Domonkos Endre 1925-ben született, és 1991-ben hunyt el. 1952 és 91 között volt a Főmterv műszaki fényképésze, de ezzel párhuzamosan 1963 és 1969 között a Művészettörténeti Dokumentációs Központ, 69-től 71-ig az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja fotósaként is dolgozott. A róla szóló cikkek elsősorban műtárgyfotósként tartják számon, de megemlítik, hogy több egyéni és csoportos kiállítása volt. A Keresztény-zsidó teológiai évkönyv 2020-as számában szerepel egy Hidvégi Máté által írott tanulmány, amely megemlíti: Domonkos Endre baráti körében több festő is akadt – például Anna Margit, Böhm Lipót, Kondor Béla –, a műtermeikről készített dokumentumfelvételei szintén fontosak. (A baráti kör összetétele feltehetőleg annak tudható be, hogy a fényképész a neves művészettörténész, Dávid Katalin húgát vette feleségül.) Arról, hogy milyen benyomásokat őriz egykori főmterves kollégájáról, tanítványa, Szikszay Ágnes mesél: – Halála után én lettem Bandi bácsi utóda, ő is ezt szerette volna. Többször megmutattam neki a felvételeimet. Sosem bírált bántón vagy megsemmisítőn, ez idegen volt a habitusától – halk szavú, kedves, udvarias ember volt. Amikor meglátta valamelyik képemet, csak annyit mondott: „Legközelebb próbáljon meg három lépéssel odébb menni!” Erre máig emlékszem. Így adta tudtomra, hogy a fotós először körülnéz, átgondolja, mit szeretne, és csak utána veszi elő a fényképezőgépet. Domonkos Endre nemcsak másoktól várt körültekintő munkát, de saját magától is: a Főmtervnek készített, több mint százezer felvételének valamennyi negatívján precízen feltüntette, mikor és hol készültek, és olyan további azonosítójelekkel látta el, melyek segítségével könnyen áttekinthette az egyre gyarapodó kollekciót. És bár a napi munka könnyen lélektelen robottá válhatott volna számára, általában nem pusztán műszakifotós-fejjel dolgozott: – Képei művészi látásmódról és tudatos komponálásról árulkodnak. Általában nemcsak azt mutatják be, hogy egyik irányból elment a busz, a másikból jön a villamos, de egy csinos menyecske is feltűnik rajtuk… Igazán segítőkész volt, sokat tanultam tőle – olyan volt számomra, mintha a második apám lett volna – mondja Szikszay Ágnes.

Borítókép: XII. kerület, Liptó utca, talaj-előkészítés kiskatonákkal, 1956 (Fotó: Fortepan/Főmterv)