Az Európai Unió már lépett
Az orosz–ukrán háború miatt kialakult helyzetet látva az Európai Bizottság már lépett, nemrég egy olyan mentőcsomagról született döntés Brüsszelben, amely a nehéz helyzetbe jutott termelőknek nyújtható támogatás mellett az év végéig átmeneti jelleggel enyhít a szántóföldi kultúrák termesztéséhez előírt zöldítési követelményeken. Így a gazdák az idén azokat a területeket is bevethetik, amelyeket korábban a zöldítés miatt parlagon hagytak. Magyar kezdeményezésre került be a javaslatba, hogy az ökológiai célterületként bejelentett parlagterületeken ideiglenesen lehetőség lesz akár növényvédő szer használatára is, ha ezt az adott növényállomány sikeres termesztése megkívánja.
Nagy István tájékoztatása szerint a lehetőséggel hazánk is élni kíván. Az agrárminiszter szerint az intézkedés a termelés növelésével hozzájárul majd a háború miatti élelmezésbiztonsági kockázatok csökkentéséhez.
Több napraforgó teremhet itthon
Arról egyelőre nincsenek pontos adatok, hogy a parlagon hagyott területek hány százalékát hasznosítják majd idén a hazai gazdák. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke lapunknak elmondta, jelenleg a tervezett vetési munkálatok 50 százalékával végeztek a termelők. Nem lehet tudni, hogy mekkora lesz majd az a terület, amelyet a tervezetten felül valamely tavaszi kultúrával bevetnek a szántóföldi növénytermesztők. Azt azonban a szakember szerint már látni lehet, hogy a piaci viszonyok megváltozása miatt a napraforgó a korábbi éveknél nagyobb arányban szerepel majd a vetésszerkezetben. Elképzelhető, hogy a termelők akár 50 ezer hektárral növelik a napraforgóval bevetett terület nagyságát.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Szabad Föld/Németh András Péter)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!