Miért támogatja, védi és imádja minden erejével Soros Ukrajnát?
A milliárdos eddig több mint 180 millió dollárt költött Ukrajnára.
A milliárdos eddig több mint 180 millió dollárt költött Ukrajnára.

Nem ő az első harci lázban égő magyar, aki Ukrajnába ment, hogy a donbasszi vagy a luhanszki szakadárok oldalán harcoljon.

A nagy mennyiségű amerikai és európai fegyvert a zaporizzsjai alumíniumgyár területén tárolhatták.

A Gazprom közleményében azt állítja, a két ország a megállapított határidőn belül nem fizetett rubelben a földgázért.

Azzal, hogy fegyverekkel támogat egy megnyerhetetlen háborút.

Az orosz régió kormányzója szerint lakóépületekben nem keletkezett kár, civil áldozatok nem voltak.

Az egypólusú világrendnek, amelyben az Egyesült Államok bármit következmények nélkül megtehetett, vége.

Sőt a rubelben való fizetésre áttérés problémáját is sikerült kiküszöbölni.

Elképesztő videókon keresztül tudósítják a közösségi médiában az orosz–ukrán háború megrázó pillanatait.

Súlyos ukrán emberveszteségekről számolt be az orosz katonai szóvivő. A Gazprom leállítja a bulgáriai gázszállítást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Van, ahol már süt a nap, de még korai örülni.

Kórházba került.

Nem lacafacáztak.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Nyolc magyar energiaprojekt a reflektorfényben.

Késelés egy ulmi Media Marktban, a német rendőrség lelőtte az elkövetőt.

A NABU videójából minden kiderül.

According to a new survey by the Center for Fundamental Rights, the ruling Fidesz-KDNP's lead has become entrenched.

A vezetőkarók egy része átalakítható a tél kihívásaihoz, néhányra pedig titokzatos kék prizmát tesznek.

Folyamatosan szállítja a szemetet a Mohu, kint kell hagyni a kukákat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.