Összefüggő övezetet akar kialakítani Moszkva Kelet-Ukrajnában
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő: Az orosz erőket átcsoportosították, hogy a szakadár tartományokat teljes mértékben elfoglalják.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő: Az orosz erőket átcsoportosították, hogy a szakadár tartományokat teljes mértékben elfoglalják.

Az északról kivont egységek a Donyec-medencében kerülhetnek bevetésre, ahol a napokban jelentős orosz offenzíva indulhat.

Az ukrán külügyminiszter szerint háborús bűnösöknek nincs helyük a szervezetben.

Kijev szerint Vlagyimir Putyin orosz elnököt segítjük az Ukrajna elleni háborúban.

Szerda estig a településen 320 civil holttestét találták meg, számuk azonban napról napra emelkedik.

Románia nem tervez bevezetni szankciókat az orosz gázimportra vonatkozóan, a kormány bízik a diplomáciai megoldásokban.

Az ukrán külügyminiszter attól tart, túl későn fog érkezni a nyugati segítség Ukrajnának.

A szervezet vegyi és biológiai fenyegetések elleni védekezéshez biztosít eszközöket.

Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök szerint főként a Nyugat rángatta bele őket a konfliktusba.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte, a NATO értékelése szerint évekig elhúzódhat a háború.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.