Harcias vetési varjú: nem károg, hanem kegyetlenül lő
A szovjet-orosz csatarepülőgép már számos éles harci bevetésben bizonyított.
A szovjet-orosz csatarepülőgép már számos éles harci bevetésben bizonyított.

Egy repülőgép hajtóművébe vetette magát, azonnal meghalt. A légi közlekedés több órára leállt.

A nyomozás középpontjában most a gép hajtóművei állnak.

Tűz ütött ki egy utasszállító repülőgép hajtóművében Orlandóban.

A kilövés csak a harmadik alkalommal sikerült.

Az esetről most került napvilágra egy felvétel.

Az Overture 2029-ben szállíthat utasokat.

A Flydubai gépe szerencsésen megúszta az ütközést.

Észak-Korea feltételezhetően felújítja a rakétahajtóművek kipróbálását egyik kísérleti telepén, az ország északi részén lévő Szohében – állította csütörtökön internetes oldalán a CNN.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

A Tisza „az európai háborús párt magyar lerakata” – írta a politikai igazgató.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

Hungary's prime minister also took questions from participants at the anti-war rally.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.

Pécsi Ármin is megtette a magáét, hogy így alakuljon a bajnoki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.