Meghalt a székelyföldi füvesember, Macalik Ernő
A biológus, fitoterapeuta, természettudományi író 79 éves volt.
A biológus, fitoterapeuta, természettudományi író 79 éves volt.

Először csak a nő autójának a szélvédőjét törte be, aztán megkéselte.

Ez az igazi tragédia.

Egy ember meghalt, egy megmenekült.

Négy embernek pedig ki kellett műteni a szemét.

Egy, a nyakára tekeredett lánc miatt.

Az amerikaiak négyszeres olimpiai bajnok műugrója, Pat McCormick kilencvenkét éves volt.

Felszólították az embereket, hogy lehetőség szerint kerüljék el a városrészt.

A hetven év körüli nő azonnal meghalt.

Az Európai Unió statisztikai hivatala ismertette az elhalálozások okait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Térképen is megnézhetők a korlátozások.

Podcasműsorunkba Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója látogatott el, aki most nem Brüsszelből esett be a stúdióba.

Ismertették az év végi menetrendet.

Közösségi oldalán ismerte el, hogy ittasan vezetett.

Magyar Péter valótlanságot állított a Benes-dekrétumok ügyében.

Káoszba torkolló gazdatüntetés a belga fővárosban.

Bukarestben tüntetés kezdődött.

A Ferencváros elnöke hajlandó lenne egy olyan tárgyalásra, amelyen a sportállamtitkárság és az MLSZ vezetői is ott lennének.

„Most este 6 óra van, és a lényeghez, amiért mindannyian itt vagyunk, még nem érkeztünk el.”

Kevin egy hotel halljában állította meg őt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.