Iványiéknak adná a pénzt
Az eucharisztikus kongresszusról elmélkedik Hargitai Miklós a Népszavában.
Az eucharisztikus kongresszusról elmélkedik Hargitai Miklós a Népszavában.

Hargitai Miklós a barátainak és az ismerőseinek sem ajánlaná a vakcinát.
Hargitai Miklós megszegte az általa vezetett szervezet alapszabályát, a jobboldalt támadta, a baloldaliakat kitüntette.

Fekete-Győr Andráshoz hasonlóan fenyegetőzött TGM, amikor baloldali újságírókat a munkájuk feladására szólított fel.

Gyurcsány Ferenc a politikai haszonszerzés lehetőségét kereste akkor is, amikor a szeretet nyelvén kezdett beszélni.

Az újságüldöző akciót Handl Tamás fő-közterületfelügyelő irányítja. (Handl korábban Gyurcsány személyes testőre volt.)

Törvénysértőnek nyilvánította a kormányhivatal Karácsonyéknak az ingyenes lapokat ellehetetlenítő rendeletét.

Ezúttal Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke állította pellengérre a szakembert.

Hargitai elvtársnak a szombati Népszavában megjelent eszmefuttatása annyira magával ragadott engem is, hogy a hétvégén akkurátusan és figyelmesen elolvastam a „sajtó maradék részét”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ónos eső miatt rengeteg a baleset.

Részletek hamarosan – jelezte a kormányfő.

Rekordtermelés, hálózati feszültségek és dráguló fosszilis tartalékok rajzolják át az európai energiamixet.

Forgalmi és közlekedési információk kedden délelőtt.

Egyre több a panasz Von der Leyenre, az Európai Néppárt elnöke támadásba lendült.

A Lengyel–Magyar Szabadság intézet megtartotta beszámolóját.

Világosan kiderült, milyen politikát képviselnek.

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

A magyarországi lelőhelyeken kitermelt kőolaj mennyisége tavaly is növekedett.

A program 4 milliárd forintos kerettel indul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.