Geotermiával a tisztább budapesti levegőért
Szaporodtak az elmúlt 25 évben a föld hőjét hasznosító beruházások Budapesten és környékén.
Szaporodtak az elmúlt 25 évben a föld hőjét hasznosító beruházások Budapesten és környékén.
Idén még nem landolt üdülőjárat a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ám szinte biztos, hogy augusztusban érkezik.
Az állami támogatáson túl önkormányzati segítség is érkezik a fejlesztésekhez.
A lakók azt is elviselnék, ha naponta többször is takarítani kellene a vendégek után, csak jönnének.
A forgalom akkor lendülhet fel majd még jobban, ha feloldják a budapesti és a Pest megyei korlátozást is.
A népszerű üdülőhelyek a korlátozások enyhítését várják Orbán Viktor május 4-i bejelentésétől.
A debreceni Agóra tudományos élményközpontban eddig 140 speciális arcvédőt készítettek.
Nagy veszteségek érik azokat a településeket, amelyek nagyrészt a turizmusnak köszönhetik bevételeiket.
A korábbi rekordévet is meghaladóan bővült tavaly a hévízi vendégéjszakák száma – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.