Leállt a mobilos jegyvásárlás
Délutánra sikerült elhárítani a hibát.
Délutánra sikerült elhárítani a hibát.

Egy régen visszavonult focistát írt be a szövetségi kapitány a sorsdöntő Nemzetek Ligája mérkőzés előtt.

Kaja Kallas szerint Oroszország nem akar békét.

„Isten a részletekben rejlik”.

A tanulópilóta hibázhatott.

Miért nem puhul meg a hús?

A pótlóbuszok meghosszabbított útvonalon, Székesfehérvár és Ajka között járnak.

Tegnap a pénzfelvéttel voltak problémák a banknál.

A logikus válasz a nem lenne, de a helyzet mégsem ennyire egyszerű.

Százmilliós károk keletkeztek csak az átjárókban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.