Több embert őrizetbe vettek a brjanszki iskolai lövöldözés ügyében
Az intézményben egy fiatal lány nyitott tüzet édesapja puskájával, majd magával is végzett.
Az intézményben egy fiatal lány nyitott tüzet édesapja puskájával, majd magával is végzett.
Egyre több amerikai település hoz hasonló döntést.
Washington szerint ha a háború most véget érne, a Hamász továbbra is veszélyt jelentene.
Egyes áldozatokat olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a nemüket is nehéz volt megállapítani.
Likvidálná a Hamász-vezetőt Izrael, Libanon felé nyílhat új front.
Beismerés Ukrajnából: „Van olyan tengerészgyalogosunk, aki úszni se tud”.
Washington 175 millió dolláros csomagot jelentett be Kijev katonai szükségleteinek támogatására.
Az izraeli helyzet rendezéséért szállt síkra a két szuperhatalom.
Zelenszkij lemondta a kongresszus előtti online bejelentkezését.
Komoly kétségek merülnek fel a befagyasztott orosz pénzek felhasználásával kapcsolatban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.