Ferenc pápa nagylelkűségre szólította fel az embereket
Az egyházfő videóüzenetében arra kért mindenkit, nyújtsanak vigaszt egymásnak a nehéz időkben.
Az egyházfő videóüzenetében arra kért mindenkit, nyújtsanak vigaszt egymásnak a nehéz időkben.

Most egy „nagy lelkigyakorlatot” készített az Úr, hogy belőle töltekezzünk!
A járvány idején is számos fatvát adtak ki a vallástudósok, arra buzdítva a hívőket, hogy kivételesen kerüljék a mecseteket, és otthon imádkozzanak. Még Szaúd-Arábia is korlátozta a mekkai zarándoklatot.

Megkeresések érkeznek: nem lehetne belógni magánmisére?
Ami pedig az egyes politika eszmék önhittségét illeti, Csókay András hangsúlyozta: Amikor az ember önmagát helyezi bele Isten szerepébe, akkor történnek a legnagyobb problémák.
A vidéki ember nem vár másokra, nem mutogat a városiakra, helyette a földhöz, a tulajdonhoz való kötődés, a család, a vallás, a köztisztelet jelenti számára az életet.

Mi, idehaza tartjuk magunkat rendületlenül. Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik, igaz, maradiságunkért kapunk is a „művelt” Nyugattól.

Mit szólnának vajon a gyűlölködők, ha csengőhang kíséretében megérkezne a figyelmeztetés: Advent van, ideje kiesni a bohóc szerepéből!

A bíboros kiemelte: „arra készülünk, hogy nyilvánosan kifejezzük a hitünket és az örömünket”. Az öröm forrása pedig maga az Eucharisztia, amelyben Isten „tápláló közösséget” vállal az emberrel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Összeállt a teljes történet, a miniszterelnöki látogatástól a kisfiú köszönetéig.

A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával.

Alavita mecsetet ért támadás Szíriában. Legkevesebb nyolc ember meghalt, tizennyolcan pedig megsebesültek.

Washington és Moszkva között egy pragmatikusabb együttműködés körvonalazódik, amely átrajzolja a globális befolyási övezeteket.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Egy megrázó történelmi dráma a hatalomról, amely felemel és elpusztít.

A Karácsony – az ünnep dalai című műsor szenteste debütált a televízióban, de már online is meghallgatható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.