A tárcaíró mélyen magába nézett, miután Cseke Péter a Magyar Nemzetben megjelent könyvajánlóját olvasta. Ebben a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója a Bibliát ajánlja olvasásra. Ő mindennap olvassa. Ezt kevés európai ember mondhatja el önmagáról, a tárcaíró sincsen napi kapcsolatban a Bibliával, bár az is igaz, mostanában többször a kezébe vette. De ez kevés. A tárcaíró azzal szembesült, hogy a Bibliát naponta kellene olvasnia. Nyilván ez nem mennyiségi kérdés, mert olvas az ember egy keveset, aztán elgondolkodik az olvasottakon. Mert így van értelme.
A tárcaíró azon is meglepődött Cseke Péter írásának olvasása közben, mennyi mindent nem ismer a Bibliából. Aztán azt gondolta, hogy az európai emberek többsége, ahogy ő is, abban a téveszmében él, hogy jól ismeri a Bibliát. Pedig ez nem így van. Ezzel akkor lehet igazán szembesülni, ha olyan történetet hall vagy olvas az ember, ami benne van a Bibliában, mégsem ismerős. A tárcaíró például nem tudott arról, amit Cseke Péter írt könyvajánlójában, hogy Péter is járt a vízen.
Így ír erről a színházigazgató: „Az első kenyérszaporítás után szól a tanítványoknak Jézus, hogy szálljanak bárkába, és ő hazaküldi a népet. Ezután Jézus egyedül felmegy a hegyre és imádkozik. Majd elindul a tanítványok után, éjszaka a vízen. Amikor a tanítványok meglátják, megrémülnek. Jézus azonban megnyugtatja őket: »Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!« Mire Péter megszólal: »Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen.« »Gyere!« – felelte Jézus. És itt jön a lényeg. Péter kiszállt a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. Ezt sokáig nem fedeztem fel. Péter is tud járni a vízen, mert hallgat Jézus szavára. Nincs kételkedés, és akkor nincs gond sem! Az erős szél láttára azonban megijed, és hirtelen süllyedni kezd. Felkiált: »Uram, ments meg!« Jézus kinyújtja kezét, megfogja és azt mondja: »Te kishitű, miért kételkedtél?«”
A történetben nem az az igazán megrendítő csoda, hogy Péter is jár a vízen, hanem az, ahogy Jézus megmutatja a hit erejét. Hogy nincsen ok kételkedésre. A tárcaírónak ekkor az jutott az eszébe, amit Pál apostoltól olvasott. Hogy el kell viselni egymás gyöngéit, mert így teljesedik ki Krisztus törvénye. Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja. Mindenkinek meg kell vizsgálnia tulajdon tetteit, és fontos, hogy mindenki tartsa meg dicsekvését önmagának, ahelyett hogy mások elé tárná. Mert mindenkinek a maga terhét kell hordoznia. Akit a tanításra oktatnak, osztozzék tanítójával minden jóban. Nem szabad áltatni önmagunkat: Isten nem hagy magából gúnyt űzni! Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki tehát testébe vet, testéből is arat majd romlást; aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet.
