Gyorsan célba érnek a milliárdok
A kormányzati lépések összességében 2,3 százalékponttal javították a gazdaság teljesítményét.
A kormányzati lépések összességében 2,3 százalékponttal javították a gazdaság teljesítményét.

Folytatódik a magyar vállalkozások megerősítése és teljesítményük növelése.

A hazai bankrendszer által nyújtott új hitelszerződések csaknem felét márciustól júniusig a Baross Gábor újraiparosítási program konstrukciói adták.

Hosszú távon új gazdaságstratégiai modellre is szükség van – hangsúlyozta Nagy Márton.

Már igényelhetik a legújabb kedvezményes hitelt az agrár-élelmiszeripari vállalkozások.

Jelentős összegű és változatos állami hitel- és garanciaprogramok nyíltak meg kedvező feltételekkel.
György László elmondta: hiszik, hogy a program a gazdaságvédelmi akció során is segíteni tud.
1490 milliárd keretösszegű finanszírozási csomag áll a magyar vállalkozások rendelkezésére.

Az IMF szerint jelentős előrehaladást sikerült elérni az ukrán illetékesekkel az új hitelprogram végleges jóváhagyását célzó tárgyalásokon, az egyeztetések a következő napokban folytatódnak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

„A rendelkezések nem voltak elegendők. További szigorításra van szükség” – hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

A gazdasági árulás és a demokratikus normák sárba tiprása miatt is felelnie kell az Európai Bizottságnak.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.