Erre mérget is lehetett volna venni. Az eredeti pénzügyi keret kifutott, és sajnos többletforrások még nem kerültek a magyar gazdaságba. Tudniillik a rövid távú kamatok még mindig két számjegyűek. Tankönyvi példa szerint magas infláció mellett amúgy nem szerencsés pénzt tölteni a gazdaságba, de most egészen más a helyzet. Ugyanis a vállalati hitelprogramok az inflációt nem befolyásolják negatívan, mert ez a kínálati oldalt támogatja.
Ha a vállalati kínálati oldal fennmarad, nem lesz benne törés, az inkább csökkenti az inflációt, tehát pont az ellenkezője igaz: magasabb kamatkörnyezetben a vállalati hitelösztönzés az infláció leszorítását segíti. Ennek költségeit, a kamattámogatás összegét pedig a költségvetés oldalról kell kifizetni. Az a jó gazdaságpolitikai eszköz, ami a GDP-t növeli, az inflációt csökkenti, azaz olyan eszközöket kell keresni, ami egyszerre mozgatja jó irányba mind a kettőt. Ez esetben ez érvényesül.
De miért az ipar pénzügyi dotálására fókuszál az állam? Részint azért, mert az energiaválság miatt a vállalkozások nehéz helyzetbe kerültek. A kormány a munkahelyek, valamint a beruházás- és exportalapú gazdaság védelme érdekében indította el a projektet.
Másrészt az ipar feltámasztása az olyan közepes fejlettségű országok, mint Magyarország esetében kulcskérdés. Egyre több tudományos kutatás érvel amellett, hogy a közepes fejlettségi csapdában ragadást az ipar túl korai leépülése okozza. Lényegében arról van szó, hogy bezárul az ipari, kínálatvezérelt felzárkózás kapuja, így sokkal előbb elkezd gyengülni, sorvadni az ipar. Az ipar leépülése akadályozza az esélyt a globális értékláncokba való belépésre és a hozzáadott érték előállítására, hiszen nincs ipari, szolgáltatási és tudásháttér. Emiatt nem javul a termelékenység, ami a felzárkózás kulcsa.
A magyar példa ezt támasztja alá: a kapacitásnövelő, új kínálatoldali politika a teljes foglalkoztatással és a teljesítményalapú társadalmi-gazdasági modellel képes elérni a hosszú távon kirekesztettek újra bevonását.
Tehát az ipari fókusz nem megkerülhető, az ipar állítja elő a jövő technológiáit, valamint a feldolgozóipari tömeggyártás jellegénél fogva jól skálázható, adott tőkeállomány és munkaráfordítás mellett sokszorozható meg a termelés, ezáltal húzóerőt képez a gazdaságban, az egy főre jutó nemzeti jövedelem növelésének hajtóerejévé válik. A rendszerváltoztatás utáni első két évtized hazai gazdaságfejlesztési céljai nem mutattak tovább annál, mint hogy idevonzzák az ipart finanszírozó külföldi tőkét, elfogadva, hogy a hozzáadott érték nagy hányadát a külföldi tulajdonosok fölözik le. A kormánynak nem lehet más a célja, mint hogy a megképződő hozzáadott érték egyre nagyobb hányadát szakítsák ki a hazai tulajdonban lévő vállalatok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!