„Üzenet a határon túli magyaroknak. Csak abba a hűtőből veszünk ki sört, amibe tettünk is bele.”

„Mindenki ott szavazzon, ahol adót fizet!! Ennyi!!” – Kommenteli Róbert. – „Nagyon jó!!! Ott a pont!!!” – Ez Gábor véleménye. – „Orbán Megveszi őket alamizsnáért. szavazatokért kapsz orbántól zsák krumplit gumicsontot. alamizsnát kapsz 5 ezer forint CBA utalvány. kőzmunkáért segélyért zsarolás. MINDEN A MAGYAR ADÓFIZETŐK PÉNZÉN VAN.” – Egészíti ki mindezzel Mária, Békéscsabáról. (Mivel a vélemény szabad, sem a helyesírást, sem a kis és nagybetűket nem javítottam ki, hiányzó pontokat is csak azért illesztettem olykor a megfelelő helyre, hogy értelmes legyen a szöveg. Mármint az enyém.

Ha levakargatjuk a külső mázt, s az összes réteget lefejtjük, akkor kb. ennyi marad:

Add el apádat, anyádat, gyerekedet, családodat, fajtádat – pénzért. Itt van a nagymama fényképe, ahol apám elsőáldozásánál mosolyog – adj érte egy sört. Tied!

Itt a feleségem kelengyéje – egy zsák krumpliért már viheted. Apád sírját odaadod parkolónak, ha kapsz tőlem egy ezrest? Hát persze. Esküdet megszeged pénzért? Mi az, hogy! A lelkedért mit kérsz cserébe? Meg a becsületedért? A múltadért, emlékeiért, elveidért? Pénzt. Minél többet. De ha keveset, az se baj. A becsületem amúgy se túl nagy, elveim pedig nincsenek. Igazából eladni se lehet.

De ha az erkölcsi részt figyelmen kívül hagyjuk – már amennyire lehet –, ez tények szempontjából is ostobaság. Azok a magyarok a határon kívül rekedtek, mert a határokat áttolták a fejük felett. Ők nem tehetnek erről. Volt idő, amikor Buda nem volt magyar, de Kolozsvár meg Munkács igen. Bornemissza Péter Kárpátalján írja meg a Siralmas éneköm című versét, melyben elhangzik a mondat: Vajjon s mikor lészön jó Budában lakásom!

Aki ezt nem érti, az nem érti magát a történelmet, nincs nemzettudata, és valami nagyon alacsony perspektívából tekint a világra.

Ha a földön fekszel, s a szőnyegről kukucskálsz magad elé, mereszted a szemed, legfeljebb a zoknit látod az ágy alatt, meg a pormacskákat, de a magasabban fekvő tárgyakat, a tágabb horizontot aligha. Ilyen látásmódja van annak is, aki ezt a gyalázatos jelmondatot kiötlötte. (Vagy pedig ilyen színvonalú szavazókra kacsintgat.)

Ezért nem fogja fel, hogy ez kb. olyan, hogy a lakást a család együtt vette jó 20 évvel ezelőtt, együtt festette, tatarozta, közösen vette bele a hűtőt, cipelte együtt fel a hatodikra, majd jött valami bolsevik, született valami hülye rendelet, leválasztott két szobát, és most azzal uszít, hogy a lakásból kizárt családtagokat még egy sörrel se lehet megkínálni, ha összeülünk beszélgetni.

Jómagam, még ifjonti fejjel azt hittem, hogy a politika az olyasmiről szól, hogy gazdaság, haderő, történelmi jogfolytonosság, gyarapodás, honnan-hová kérdései stb. De jelenleg botránypolitizálás folyik. Ki, mikor, mit mondott, hogy mondta, kinek a táskája, kabátja, órája, autója, unokahúga, fizetése, hobbija, felesége, botlása, előkerült fényképe, bizonyítványa, haja, fülcimpája és cipőfűzője. És persze hűtőszekrénye. Mi az, amit oda tudunk dobni az irigységre hajlamos réteg elé, aki – erkölcsi paravánok és felháborodások mögé húzódva – lincselni tud kéjjel.

„Üzenet a határon túli magyaroknak. Csak abba a hűtőből veszünk ki sört, amibe tettünk is bele.”

Megjegyzem, ez igazából annak a beismerése is, hogy a kutya nem szavazna ránk a határon túlról. Tudjuk jól, hogy ott nektek mi nem kellünk. Tudjuk, hogy nem kapnánk tőletek egyetlen voksot. Akkor viszont ti ne is szavazzatok egyáltalán. Sőt, ne is legyetek. Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és EP-delegációjának vezetője nemrégiben kifejtette, a „nem ukrán anyanyelvű” emberek csak úgy válhatnak a társadalom teljes jogú tagjaivá, ha jobban beszélnek ukránul, nem erőltetik a magyart, Kollár Kinga szerint meg az erdélyi magyaroknak jobban kellene beszélniük románul, az anyanyelv megőrzése csak hátrány számukra.

Nem baj, ha beolvadnak, ha eltűnnek onnan, addig se nyitogatják a hűtőt és nem szavaznak Orbánra.