Egyszerűen nem értem a pápát
Egy pápa soha nem lehet egy politikai irányzatnak a követője, híve, szolgálója.
Egy pápa soha nem lehet egy politikai irányzatnak a követője, híve, szolgálója.

Negyven éve ezen a napon hunyt el a legendás Jesse Owens, aki az 1936-os berlini olimpián négy aranyérmet nyert atlétikában.

A Vatikán XII. Piusz idejében és napjainkban is évszázadokban gondolkodott, és pontosan tudta önmagáról, mi is a feladata, nem veszítette szem elől valódi célját.

Stephen Koch a bolsevikok által behálózott nyugati értelmiségiek egy csoportját Hominternnek nevezte, mert nagy számban voltak közöttük olyanok, akik „haladó” szexuális szokásoknak hódoltak.

A migrációs válság kezdetéről készült, ellentmondásos Merkel-film után két héten belül másodszor futott skandalumba a német közmédia.
Németország bűnének nevezte a második világháborút és bocsánatot kért a lengyel néptől Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök vasárnap Varsóban.

Nincs veszélyesebb és ártalmasabb, mint „a megbékélés politikája”, ha azt csak az egyik érintett fél áhítja, a másik pedig kihasználja.

Varsó egy mindent elsöprő német bombázás után 1939. szeptember 27-én megadta magát: majd a lengyel katonai ellenállás összeomlott, és az utolsó, ellenállást tanúsító lengyel egységek október 6-án megadták magukat.

Adolf Hitlerhez hasonlította a Viorica Dăncilă vezette román kormány romaügyekért felelős államtitkára Klaus Johannis államfőt. Dana Varga az elnök egyik frissen készült kampányfotóját kifogásolta.
A populizmus és a nacionalizmus, a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni fellépést sürgette Angela Merkel német kancellár szombaton, az Adolf Hitler elleni 1944-es sikertelen merénylet 75. évfordulója alkalmából tartott berlini ünnepségen, leszögezve, h



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megmaradt az utánzás kényszere a Tisza-vezérben.

– Nagyon izgalmas volt, érkeznek a videók – üzente a politikus.

Elkapkodták a jegyzetes pulcsikat.

A kormányfő oldalán is követhető az első háborúellenes nagygyűlés.

Az EU bővítési biztosa a korrupciós aggályok ellenére is támogatja Ukrajna EU-tagságát.

A kávé, a marhahús, a banán, a narancslé és a paradicsom is szerepel a listán.

Hová tűntek a kereszténydemokraták és a konzervatívok Nyugat-Európában?

A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.

Both Hungary and Croatia support the EU accession process of Western Balkan countries.

Ünnepélyes sajtótájékoztatón mutatták be a Várkert Bazár 2025-ös adventi programsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.