időjárás 25°C Orbán 2022. május 25.
logo

Patina

Sitkei Levente
2020.03.03. 06:00
Patina

Ellentmondásos. Ez az a szó, amelyet odabiggyeszt a sajtó azon emberek neve mellé, akiket alapvetően nem kedvel, de nem akar pert a nyakába, mert nem tud semmit bizonyítani. Ez a szó díszeleg szinte az összes cikkben, amelyben XII. Piusz pápáról, a római katolikus egyház vezetőjéről olvashatunk, úgy csoportosítva az eseményeket, hogy az derüljön ki a pápáról: legalábbis elnéző volt a náci mészárlás kapcsán.

Mert bevonta a történelem hagyományosan vastag patinája XII. Piusz emlékezetét, a vékony arcú, szemüveges egyházfő habitusa és tevékenysége pedig mai szemmel inkább a szigort juttatja eszünkbe, nem a korlátok nélküli szeretetet. A Vatikán által megnyitott dokumentumok összerendezése 14 évbe tellett a szentszéki levéltárosoknak, ezt kezdik elemezni az időszak ismerői, mintegy kétszáz történész, s lekaparni a vastag patinát, amely alatt ott van a valódi XII. Piusz pápa, a valódi Eugenio Pacelli, akinek nagyon komoly szerepe volt a világháború idején.

A vészkorszakban Piusz pápáról azt tartották, a zsidók legnagyobb barátja és megmentője volt, aki hamis papírokkal látott el ezreket a veszélyeztetett országokban, kimenekítette őket biztonságos helyekre, és a nácik is így vélekedtek róla. A Vatikánt végül nem vette be a német hadsereg, de a csapatok körbevették a szent várost. A pápa közben aggódva szemlélte a kommunizmus térhódítását, amelyet saját szemével is láthatott a háborút követő években, 1958-ban bekövetkezett haláláig.

A vörös hatalom cseppet sem kedvelte a mindenkori katolikus egyházfőt, így mindent megtett azért, hogy XII. Piusz pápa imázsa átalakuljon. Halálát követően jelent meg a Helytartó című színdarab, amely megalapozta a vészkorszak idején hallgató, a zsidók szenvedésére semmivel nem reagáló pápa képét, ezt követte a Hitler pápája című könyv.

A szovjet propaganda pedig termékeny talajra hullott, a segítő pápa és a gondoskodó egyház képe helyett megragadt az új, mesterséges kép az emberekben, akik nem történészek és nem is foglalkoznak különösebben a témával. Az azóta készült filmek és könyvek ritkán szakítanak ezzel a narratívával, a háborús korszak papjai a filmekben általában maguk is bánják, hogy az egyház semmit sem tesz a barna veszedelem ellen.

A helyzet méltatlan és szomorú. A hegynyi anyagot átvizsgálva és értelmezve sem lehet kijelenteni, hogy XII. Piusz pápa valaha el tudja foglalni az őt megillető történelmi pozíciót, egyszerűen azért, mert a hidegháború egyik áldozatává vált, megkapva az örökös bélyeget az említett szóval. Ő mindig ellentmondásos lesz, mert az a világ olyanná tette. Az Apostoli Szentszék pedig ugyanúgy változik, mint az emberi társadalmak, mások a hangsúlyok, mások a szereplők, így nem feltétlenül biztos, hogy épp Eugenio Pacelli ügye lesz a legfontosabb.

Ő az utolsó királypápa, aki bíborosként részt vett a budapesti eucharisztikus világkongresszuson, így nekünk, magyaroknak is fontos a háború pápájának az emlékezete, főleg idén, amikor szeptember végén újra várja Budapest a katolikus világ küldötteit, köztük jó eséllyel a mostani katolikus egyházfőt. Mert lehet, hogy megtépázta a történelem az egyház építményét, az új világ pedig új megközelítést követel meg az egyháztól is, az alapok igenis sziklaszilárdak maradtak.

A Vatikán XII. Piusz idejében és napjainkban is évszázadokban gondolkodott, és pontosan tudta önmagáról, mi is a feladata, nem veszítette szem elől valódi célját. Így Európa továbbgondolása nem lehetséges a katolikus lelkület és történelem nélkül. Ott pedig meg kell találni a helyét XII. Piusz pápának is, az igazinak, akire nem rakódott rá a történelem salakja.