Egyszerűen nem értem a pápát

Egy pápa soha nem lehet egy politikai irányzatnak a követője, híve, szolgálója.

Vatikánváros, 2018. január 6. Ferenc pápa a vízkereszt ünnepe alkalmából tartott szentmisén a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2018. január 6-án. A vízkereszt a nyugati keresztény egyház számára a karácsonyi ünnepkör zárónapját jelenti, míg az ortodox keresztények vízkeresztkor ünneplik Jézus Krisztus születését. (MTI/EPA/Giuseppe Lami) Fotó: GIUSEPPE LAMI

Minden tiszteletem és főhajtásom a pápáé, hiszen római katolikus vagyok. Ám ezzel együtt is, a Tablet nevű katolikus folyóiratnak adott interjúját egyszerűen nem értem.

Ebben ugyanis többek között azt nyilatkozza: „Ebben az időben, amikor Európában populista hangokat hallunk és szelektív politikai döntéseknek vagyunk szemtanúi, könnyen eszünkbe juthatnak Hitler 1933-ban elhangzott beszédei, amelyek nem sokban különböznek néhány európai politikus mostani szólamaitól.”

Ezek a kijelentések kifejezetten politikai természetűek, politikai fogalmakat és nyelvet használ a pápa, átveszi a liberális irányzatok szlengjét és ilyen irányból „üzen” valahová névtelenül, de sajnos kódolhatóan.

Miért teszi ezt? És főleg: minek?

Jól tudjuk, hogy a pápa csak hitéleti, hitbéli dolgokban csalhatatlan, tehát a csalhatatlanság például politikai, közéleti témákra nem vonatkozik. Ezért merem szóba hozni a kifogásaimat.

Azt kérdezem én, miért kell a mai globalista liberálisok kedvenc, semmitmondó fogalmát, a populistát átvenni? Akkor, amikor az nagyjából nem jelent semmit, viszont a „fősodratú” liberálisok szótárában az egyik legkedvesebb szitokszó, s ha valamelyik kormányra, pártra, politikusra ezt használja Macron, Asselborn, Timmermans, Guy Verhofstadt és mások – tehát ízig-vérig keresztény, katolikus emberek –, akkor az kódolva annyit jelent, hogy az a bizonyos „populista” kormány, párt vagy politikus autokrata, diktatórikus vagy egyszerűen náci. És ha az, természetesen száműzni kell az elitklubból – vagyis az unióból.

Azt is kérdezem, vajon miért kell névtelenül utalgatni „néhány európai politikusra”? Amikor pontosan tudja mindenki, hogy ha a liberálisok néhány európai populista politikusról beszélnek, akkor nem igazán kertelnek és nem igazán utalgatnak, hanem kőkeményen megnevezik – itt Európában maradva – Matteo Salvinit, Giorgia Melonit, Jaroslaw Kaczynskit, Nigel Farage-t, Orbán Viktort, Marine Le Pent, esetleg még Andrej Babist és még néhány nyugat-európai nemzeti radikális politikust.

És végképp nem értem, hogy hogyan lehet a pápának „beleállni” abba az unalomig ismert párhuzamba, amellyel a liberálisok nap mint nap előjönnek, amely szerint az említett politikusok a harmincas éveket idézik, s beszédeik nagyon hasonlítanak Adolf Hitler „szólamaihoz”. Miért kell a legszélsőségesebb liberális marhaságokat megismételni, miért kell olyan légkört teremteni ezen „populista” politikusok körül, amely valóban mindent szolgálhat, csak éppen a megbékélést nem?

Kénytelen vagyok ilyen kemény lenni, mert az elhangzott mondat szerintem biztosan nem védhető. Még akkor sem, ha azt a pápa mondja. Nagyon sajnálom.

Egy pápa soha nem lehet egy politikai irányzatnak a követője, híve, szolgálója. Egy pápa soha nem politikai irányzat. Mi, hívők, nem akarunk a pápával politikai vitába bonyolódni, mert az számunkra elfogadhatatlan, méltatlan és leginkább elszomorító.

Egy pápa abban az értelemben persze lehet „liberális”, hogy újítószellemű, megengedő, reformer, változtatásokat akar az egyházi életben. Ez egy dolog, amivel tényleg lehet vitatkozni vagy egyetérteni. De egy teljesen másik dolog az, hogy ha egy pápa fogja magát és egy nagyon radikális liberális politikai irányvonal fogalmait és igaztalan mantráit ismétli el. Ez nem jó. Ez rossz.

Nagyon remélem, s gondolom, mondhatom: reméljük, hogy itt csak egy félrecsúszott mondatról van szó és nem másról.