Azért állunk ki, mert most ki kell állni a békéért, mondta Orbán Viktor Győrben

A kormányfő szerint Európa vezetői bele fognak tántorogni a háborúba.

2025. 11. 15. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európában háborús veszély van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök első háborúellenes gyűlésén. A kormányfő kijelentette, azért állnak ki a béke mellett, mert most ki kell állni, mivel Európa a háború küszöbén áll. Európa vezetői bele fognak tántorogni egy háborúba – vélekedett Orbán Viktor.

Orbán Viktor miniszterelnököt Váczi Gerely újságíró kérdezte Győrben a háborúellenes gyűlésen Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

A kormányfő tájékoztatott: vannak történelmi élményei Európának, hogy hogyan szokott háborúba kerülni. A mostani helyzet ezekhez hasonló. Arra a felvetésre, hogy kisajátítja-e a kormány a békét, a miniszterelnök azt mondta, ez a magyar társadalomfejlődés beteges alakulásának következménye. Amerikában az egyik pártot úgy hívják, hogy Demokrata Párt. A másik párt nem gondolja azt, hogy ki van rekesztve a demokráciából. Ez egy rossz társasjáték Orbán Viktor szerint.

A miniszterelnök az Ukrajnának nyújtott uniós támogatásokkal kapcsolatban kiemelte: 

az az álláspont, amit a magyar kormány képvisel, a magyar emberek érdekein alapul, nem érdekli, hogy mi a többi ország álláspontja. 

Nagy dolgokra vagyunk képesek

Orbán az ukrajnai korrupciós botránnyal kapcsolatban kiemelte, ezek a kérdések fontosak, ugyanakkor részletkérdések, a legfontosabb az Oroszország és az Ukrajna közti háború, és annak hatása Magyarországra, illetve a választókra. 

Magyarország hozzájárulhat a béketeremtéshez, de az, hogy mi békét tudunk teremteni, nem lehetséges. Fontos kérdés, hogy amennyiben az európaiakat nem tudjuk meggyőzni, ki tudunk-e maradni a háborúból

– jelentette ki a miniszterelnök. A kérdéshez hozzátartozik, hogy egy ilyen helyzetben milyen vezetők vannak Magyarország élén, és elég szuverének-e ahhoz, hogy kimaradjanak a háborúból – tette hozzá. 

A kormány 2010 óta hozott döntései azt a célt is szolgálták, hogy kimaradjunk a háborúból

– emelte ki Orbán Viktor. 

Mint mondta, nagy dolgokra vagyunk képesek, ha hiszünk benne. A mértéktartás és a méltányosság az a két erény, amire a magyar politikának épülnie kell.

Orbán Viktor: A kormány 2010 óta  hozott döntései azt a célt szolgálják, hogy a magyarok kimaradjanak a háborúból Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Ha a háborúzó felek akarnák, béke lenne

A háborúzó felek nem akarnak ma békét. A kormányfő szerint ha akarnának, béke lenne. Ő tavaly volt mindkét vezetőnél. Zelenszkijt két órán keresztül próbálta meggyőzni arról, hogy az idő ellenük dolgozik. Kérte, hogy használja őt arra, hogy próbáljon meg békét kötni. Ez még az amerikai elnökválasztás előtt történt. Azt is mondta, hogy az amerikaiak kivonulnak majd mögülük, ha Trump győz.

Orbán Viktor úgy véli, az ukránokat könnyebb rávenni a békére, mert megszűntek szuverénnek lenni. A nyugatiak tartják el őket. Van eszköz a kezükben, hogy az ukránokat a békére motiválják. Két hónappal a háború kitörése után volt egy féltitkos tárgyalás az ukránok és az oroszok között a békéről. Az oroszok azt ajánlották, hogy két megyét magukhoz csatolnak, nem lesznek NATO-tagok, akkor béke lehet. A miniszterelnök látta az erről szóló dokumentumot. Angolszász nyomásra az ukránok ezt visszautasították. Hazamentek, és az oroszok kimondták, hogy négy megyét akarnak beilleszteni az orosz államba. Ez megtörtént, leszámítva egy megye 22 százalékát. Az oroszok ezt nem adják fel, az idő az ő oldalukon van.

A Vatikán is a béke mellett

A miniszterelnök ezt követően az orosz–ukrán háború brutális oldalát igyekezett bemutatni. Kiemelte, 

ha jól csináljuk, akkor a mindennapi élet szenvedésétől megkímélhetjük a keleti fronton élő emberek százait.

Orbán Viktor elmondta, éppen ezért nem véletlen, hogy a Vatikán is teljes mellszélességgel támogatja a békével kapcsolatos törekvéseket. 

– Az európai vezetőkről sokfélét tudnék mondani, de azt, hogy velejükig romlottak, nem merem állítani. Éppen ezért ha jól csináljuk, más nyugati vezetőket is meg tudunk szólítani – jegyezte meg. A háborúpárti erőkkel kapcsolatban elmondta, hamarosan Csehországban is háborúellenes vezető fog hatalomra kerülni. 

Babis korábban pénzügyminiszter volt, így biztos vagyok benne, hogy nem fognak támogatni semmit, ami pénzbe kerül nekik

– jelentette ki Orbán Viktor. Elmondta, Andrej Babis személyében egy újabb harcossal gazdagodott a háborúellenesek csoportja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.