Ezek az erők háborúba és szegénységbe akarják dönteni egész Európát – figyelmeztetett Kövér László a Pákai Szent Péter és Szent Pál apostolok plébánia újjászervezésének 320. évfordulója alkalmából tartott beszédében.

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta:
el akarják pusztítani a kultúránkat, el akarják venni a szabadságunkat, el akarnak idegeníteni bennünket a hazánktól, szét akarják bomlasztani a családjainkat, istentelen, hazátlan és lélektelen barbárokat akarnak nevelni a gyermekeinkből és unokáinkból.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy nekünk, magyaroknak a kereszténységünk, valamint az országunk és nemzetünk története egyaránt az újjászületések története. Államalapító Szent István királyunk ugyanis kijelölte számunkra a Kárpát-medencében járható krisztusi utat, amely nem a hazugságba és a halál torkába, hanem mindig az igazságba és a megújuló életbe vezet, ez volt a megmaradás kulcsa.
Kövér László emlékeztetett beszédében:
a történelem ura megadta nekünk, hogy mindig ott állhassunk a vesztünkre törő erők sírjánál.
Amikor kitakarodtak az országból a honfoglaláskori gyepűinket dúló németek, az országot csaknem elpusztító tatárok, a történelmünket megroppantó oszmánok, a fejlődésünket csaknem három évszázadig gúzsba kötő labancok, amikor összeomlottak a huszadik század istentelen és embertelen terrorrendszerei, a nácizmus és a kommunizmus, mindig kaptunk egy esélyt az újjászületésre, és az ország mindig élt a lehetőséggel – hangsúlyozta a házelnök.
Kövér László szerint az ország és a nemzet története nemcsak az otthon és a haza megtartásáért vívott harcok története, hanem a keresztény hitünk megőrzéséért folytatott küzdelem története is.
Az országgyűlés elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a világháborúk és diktatúrák évszázada és a posztkommunizmus zsákutcája után a mögöttünk hagyott másfél évtized – az Európát sújtó válságok ellenére is – a béke, a biztonság és a gyarapodás korszaka volt számunkra. Minden nyomás dacára eddig határainkon kívül tartottuk a migrációnak álcázott megszállás kísérleteit, a gyermekeink lelki egészségét fenyegető genderőrületet és a háborús hisztériát, miközben volt gondunk az elszakított nemzeti közösségeinkre is, megtartottuk a nyugdíjasoknak tett ígéretünket, megvédtük a rezsicsökkentést, és világviszonylatban is kiemelkedő támogatásokat adunk a családoknak azért, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen.
Ne hagyjuk veszni, amiért megszenvedtünk, amiért megdolgoztunk, amiért megküzdöttünk, amit elértünk
– nyomatékosította az Országgyűlés elnöke.


















