Kövér László: Egyes erők le akarják téríteni a jézusi útról Európát és Magyarországot
A Nyugat el akar idegeníteni bennünket a saját hazánktól.
A Nyugat el akar idegeníteni bennünket a saját hazánktól.

Csak egyetlen és egységes magyar ügy van.

Az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Emlékezet Bizottsága fennállásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tudományos tanácskozáson szólalt fel.

A köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény világosan fogalmaz.

Az Országgyűlés elnöke szerint elvitathatatlan az az előrehaladás, amelyet az ország elért az Európai Unióhoz történő közeledésben.

Az Országgyűlés elnöke azt mondta, a csatákat az utolsó leheletünkig meg kell vívni.

Az államfő azt is elmondta, mennyi óvodai és iskolai fejlesztés vette kezdetét az elmúlt öt évben.

Az Országgyűlés elnöke visszatekintett a történelem több száz éves hagyományaira.

Több ember életét követelte a természeti katasztrófa.

Az Országgyűlés elnöke szerint külső támogatást elfogadni hazaárulással azonos súlyú cselekedet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vádat emeltek a kisfiú gyilkosa ellen.

Bayer Zsolt a vendég Németh Balázs műsorában.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint Magyar Péter hátránya behozhatatlan.

A héten 10-12 fok is lehet.

Több civil is megsérült.

A jobboldali Nemzeti Tömörülés esélyei folyamatosan nőnek.

Vizsgálat indult az ügyben.

A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.

Az angol tinédzser vasárnap is mérkőzésnyílról fordított, világbajnok ellenfele a kilencnyilas után még jobb teljesítményt nyújtott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.