Tengerbe zuhant egy repülőgép, halálos áldozatok is vannak + videó
Két repülőtéri dolgozó a tengerbe esett.
Két repülőtéri dolgozó a tengerbe esett.

A magyar szurkolók Hongkongba is elutaztak, hogy Szoboszlai Dominikékat lássák.

A Vörösök négy játékosa helyi fiataloknak vezetett edzést Hongkongban.

Kiderült, hogy a szereléshez esernyő is tartozik, de szükség is lett rájuk a rossz időjárási körülmények közepette.

A magyar olimpiai bajnok csupán a 21. helyen végzett a nyíltvízi úszók hongkongi világkupa-versenyén.

A balul elsült hírverő mérkőzés után aligha az Inter Miami a legnépszerűbb futballklub Hongkongban.

Folyamatosan azt kérdezik az afrikai, ázsiai partnereink, hogy mikor lesz már béke – számolt be róla Hongkongból a miniszter.

Nem biztosította be magát a vakmerő fenegyerek.

Először tartottak demonstrációt az új nemzetbiztonsági törvény hatálybalépése óta.

Megtörténtek a vádemelések a horrorfilmbe illő bűntett ügyében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

A házkutatás során kokain is előkerült.

Megduplázódik a nevelőszülői alapdíj, és célzottan növelik a speciális szükségletű gyermekeket nevelők támogatását is.

Forrnak az indulatok, nem kímélik egymást a hozzászólók.

A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar–német gazdasági szövetségben.

A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.

A szövetségi kapitány szerint fájdalmas döntések lesznek a világbajnokságot megelőzően.

A Bologna gárdájában kettő szezont játszott a volt világválogatott középpályás, aki ez idő alatt 16 gólt szerzett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.