Borrell: A hongkongi kormányzó megválasztása sérti a demokratikus normákat
Az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint ez újabb lépés az „egy ország, két rendszer” elvének lebontása felé.
Az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint ez újabb lépés az „egy ország, két rendszer” elvének lebontása felé.

John Lee tavaly június óta töltötte be a főtitkári pozíciót, előtte öt évig a biztonsági hivatal élén állt.

Az új kormányzó várhatóan folytatja a közeledést a központi kormányhoz.

Ezzel 42 éves szolgálatát fejezi be a hongkongi kormányzatban.

Az amerikai külügyminiszter követeli: engedjék szabadon az „igazságtalanul őrizetbe vett” embereket.

Az érintetteket felforgató anyagok kiadásával és terjesztését célzó összeesküvés leplezésével gyanúsítják.

Az emlékművet egy hongkongi egyetem campusáról tüntették el az éj leple alatt.

A törvényhozói tanács tagjait választhatták meg a hongkongiak, a részvételi arány rekordalacsony volt.

A választáson csak a kínai központi vezetéshez lojálisnak tartott jelöltek indulhattak.

A voksolást már az új, demokráciakorlátozó szabályok szerint rendezik meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.