Elfoglalt embereknek készült az új okosszemüveg
Számos hasznos funkció mellett, segít a hívások kezelésében, a zenehallgatásban és audioalapú jegyzetelésben is.
Számos hasznos funkció mellett, segít a hívások kezelésében, a zenehallgatásban és audioalapú jegyzetelésben is.

Napokon belül egy egészen különleges fülhallgató valamint egy új okostelefon is érkezik hazánkba a Huawei műhelyéből.

A légiesen könnyű fülhallgatók súlya egyenként csupán 4,1 gramm, a töltőtok pedig 15 perces töltéssel 2,5 órás zenelejátszást biztosít.

Néhány évvel ezelőtt, amikor a techóriás minden tekintetben a csúcson volt, teljesen logikusnak tűnt, hogy belépjenek a laptop szektorba is.

A társaság kitiltását az Egyesült Államok szorgalmazza, s európai szövetségeseit is erre szorítja.

Nem számít az amerikai szankciók belátható jövőbeni feloldására az alapítója.

A Huawei a minőség mellett az árszint tekintetében is felzárkózott már a piacvezető riválisai mellé.

Emelt díjas szolgáltatásokra iratkoztatták fel az áldozatokat a rosszindulatú appok.

A Budapest Bank Mobil App már elérhető a vállalat saját alkalmazásáruházában is.

A Huawei év végén már 100 ezer aktív szabadalommal rendelkezett, 15 ezerrel többel, mint egy évvel korábban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.