Most már tényleg vége a kánikulának
Hidegfront és eső hoz frissülést a hét közepén.
Hidegfront és eső hoz frissülést a hét közepén.
Felüdülés mellett jégesőt is hozhatnak a pénteki viharok.
Frissítő zivatar csak elvétve várható.
Akár 15-20 perc alatt is le lehet égni.
Változatos lesz a jövő heti idő.
A Balatonnál szeles időre kell készülni.
Lesz, ahol nem éri el a 30 Celsius-fokot a csütörtöki maximum.
Kedden 34 fok is lehet.
Nem sok enyhülésre számíthatunk a héten.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.