Idén tizenötezer hallgatót vettek fel pedagógusképzésre
Ez a harmadik év, amikor több mint százezren jelentkeztek a felsőoktatásba.
Ez a harmadik év, amikor több mint százezren jelentkeztek a felsőoktatásba.

Peller Tamás restaurátor időkapszulákról, műtárgyakról, a szakma dilemmáiról.

Száz év múlva derül ki, hogy mi van a kötetben.

Hová és meddig nem szabad eljutni az embernek, ha normális és természetes világban szeretne élni és túlélni?

A komplexum a varsói gettó azon kevés épületei közé tartozik, amelyek megmaradtak a háborúban.

A jövőnek szánt üzenetet, újságokat és pénzt rejtett a Marosvásárhelyi Református Kollégium alapkövébe rejtett időkapszula.

A történészek kutatásai szerint a rézkapszulát a szobor talapzatába vagy az alá süllyesztették.

Az 1887-ben elhelyezett rézkapszulában korabeli relikviák lehetnek.

A számos nemzetközi elismeréssel kitüntetett intézmény arra született, hogy örökké hazánk szolgálatában álljon – hangsúlyozta Baán László.

A Magyar Zene Házában egy időkapszulát helyeznek el, amely a Magyar Nemzet pénteki lapszámát is őrzi majd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

FBI-segítséggel vadásznak a szökésben lévő bűnözőre.

A közösségért végzett munka állt az est középpontjában.

Családja szerint támadás érhette az eltűnt fiút.

Washingtonból érkezett elismerés Orbán Viktor békepolitikájának.

Oroszország különböző régióiban támadtak az ukránok.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Nyilvános a teljes program.

A miniszter reméli, hogy megegyezésre jutnak a „szakszikkal”.

According to Daniel Deak, PM Orban demonstrated that he is unmatched on Hungary’s political landscape.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.