A restaurátorok különleges munkája közé tartozik az időkapszulák feltárása is. De vajon ezeknek a tárgyaknak milyen jelentőségük van, kiknek szánják, és mi az értelmezhető időtávjuk – erről is kérdezte a riporter Peller Tamást.
Ez nagyon személyes kérdés. Attól függ, hogy az ember mit tart arról, hogy amit az időkapszulába tesz, kinek és mikor lehet érdekes, értékes. Ez egy személyes és egy intézményi időkapszula esetében egyaránt igaz. A naprendszerből kilépő Pioneer űrszondákon elhelyezett, arannyal bevont alumínium lemezeken található grafikus üzenetek is időkapszulák, és milyen komoly vita övezte, hogy tudatnunk kell-e, hogy itt vagyunk a Föld bolygón
– fejtette ki a restaurátor. Véleménye szerint az időkapszula egyik legfontosabb eleme, hogy milyen szándékkal készült. A sírkamráknál az volt a cél, hogy az elhunyt mellé temetett tárgyai (vagy akár a kedvenc lova, esetleg a felesége) a túlvilágon is őt szolgálják. Ez egy régészeti lelet. Az időkapszulát mindig azzal a szándékkal állítják össze, hogy üzenjenek a jövőnek – mondta Peller Tamás.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy vannak időkapszulák, amelyek olykor jelentéktelen, az elhelyezők által mégis érdekesnek tartott tárgyakat is tartalmaznak, melyeknek nincs komolyabb régészeti értékük.
– Ez is rendkívül szubjektív dolog. 2007-ben nyitották ki Oklahomában azt az ötven évvel korábban eltett időkapszulát, amelyben egy 1957-es évjáratú Plymouth Belvedere járművet rejtettek el. A nem megfelelő tárolás miatt persze rendkívül rossz állapotban került elő. Az egyének által elhelyezett időkapszulák gyakran valamilyen intellektuális produktumot rejtenek. Az emberségünk egyik alapvető eleme, hogy megmutassuk, kik vagyunk, mik vagyunk – jelentette ki a restaurátor.
A szakember azt is elmondta, hogy több tudományághoz is érteniük kell, mert egy szétázott pergamen helyreállításához bizony a kémiát is komoly szinten kell ismerni.
Felelevenítette, hogy egyszer kapott egy merev botot, amin írás és aranyozás nyoma látszott. Kíméletesen újra kellett nedvesítenie, kihajtogatnia és megpróbálta a beleivódott rézionokat ioncserélővel kivonni. A folyamat végére így egy világosabb, bár hiányos szélű pergamenen az írás egy része olvashatóvá vált.
– A restaurátorok anyagtípusok alapján szakosodnak a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Én először fém-ötvös, majd papír-bőr restaurátorként végeztem, de kezdettől könyvekkel, iratokkal foglalkoztam, már a középiskola után bekerültem az Országos Széchényi Könyvtárba. Így hozzám elsősorban papíralapú műtárgyak kerülnek. Egy időkapszula esetében ezek gyakran kevert anyagúak: a kapszula fémből van, vagy esetleg fémtárgyat tesznek a papír mellé. Ezeknek a veszélye, hogy a különböző anyagok hatnak egymásra – avatta be a riportert pályája kezdeteinek nehézségeibe Peller Tamás.
Arra a kérdésre, hogy restaurálás szempontjából érdekes-e hogy mennyi idős egy műtárgy, például egy kötet, a szakember azt válaszolta, hogy szerinte ez nem szempont.
Én őrzöm A vakond nadrágját és a keménytáblás Micimackót. Az előbbit rongyosra olvastuk, és celluxszal volt javítva. A celluxot leszedtem róla, a lapokat szakadtan visszaigazgattam a könyvtestbe, és eltettem. A Micimackót nem akartam. Mert fontos, hogy ezt sokat olvastuk
– jegyezte meg a restaurátor, akinek az a véleménye, hogy sokat változott szakmájuk etikája.
– Ötven-hatvan évvel ezelőtt átkárpitoztunk egy bútort, kijavítottuk a fa hibáit és fényesre politúroztuk. A Petőfi Irodalmi Múzeumban ülünk, és gondoljunk bármelyik írónk, mondjuk Ady Endre foteljére. Ady dohányzott, a hamu pedig kiégette a kárpitot. Ez a használati károsodás hozzátartozik a műtárgy történetéhez. A kedvenc Micimackó-könyvemhez hozzátartozik, hogy azt mi szakadtra olvastuk és óvatlanul lapoztuk.
A restaurálás utóbbi időszakban elterjedt etikája szerint sok károsodás a műtárgy történetének része, ezért nem cél, hogy azt tökéletesen restauráljuk – mondta el Peller Tamás.
A szakemberrel készült interjú eredeti, teljes változatát a Kultúra.hu oldalán olvashatják el.
