Három-négy éves lehettem, amikor egy délután láttam nagypapámat leülni az akkor beláthatatlannak tűnő festővászon elé. Éppen apró fehér vonalakkal rajzolta a badacsonyi táj virágzó cseresznyefáinak koronáját. A kép a Balatonról nézve ábrázolta a szőlővel borított tanúhegyeket, előtérben egy hatalmas fűzfával. A törzs sárgásbarnája a színkör tudatosságával rímelt az ébredező tavaszi táj harsogó zöldjére és az ég azúrjára. Ölbe vett és kijavított, hogy az bizony nem azúr, hanem permanentkék, néhol jég vagy ultramarin vonásokkal. Ahogy a fehér sem egyszerű fehér, hanem cink vagy titán, és nézzem meg hogyan világosodik a paletta, amikor ecsetjét a sötét égszínek után a világosba mártja.
A kép ma a dolgozószoba dísze, szembe menve a divatos lakberendezési trendekkel, miszerint a felgyorsult világban elérni kívánt nyugalmat csak a minimalizmus testesítheti meg. Ez esetben pedig a könnyen takarítható akril- és üvegfelületek mellett nem fér meg holmi kép a falon, tessék tapétával kiemelni adott falfelületeket. Ha mindenáron ragaszkodnánk a képekhez, a divatos fali panelek mellett legfeljebb nyomatok engedélyezettek – hiszen minek költsünk sokat egy lakberendezési tárgyra, ha az év Pantone által meghatározott színei úgyis évről évre változnak, tehát a lakásokban is néhány évente kötelező stílust váltani.
A digitális festményeknek nincs lelkük
Természetesen nem lehet mindenki olyan szerencsés, hogy Rembrandt bécsi kisönarcképének hivatalos másolatát nézze szülei nappalijában, ám kevésbé ismert művészek mesés képeit lehet megtalálni bármely régiségkereskedőnél vagy galériában. A modern technológia és a folyamatos változást hirdető lakberendezési trendek azonban a papírképek, esetleg a nyomtatott vászon diadalát hirdetik. Ezekre fillérekért lehet akár 3D-technológiával is festményeket varázsolni, amelyek azonban szakértők, például
Noah Charney művészettörténész, bestselleríró szerint már annyira elterjedtek, hogy „kockáztatják a művészetet és a történelmet igazán ismerők és szeretők számára legfontosabb dolog elvesztését: a lelket”.
A digitális képeknek ugyanis nincs különös aurájuk, ráadásul csökkenthetik az eredetiek iránti érdeklődést – különösen, ha azok állagmegőrzése sem tökéletes.
