Már tudják, mi a hétvége, de így is kissé lapos A nagy finálé 

Nagy finálé? Ugyan, kérem! Julian Fellowest tíz oldtimerrel sem lehetne elvonszolni Downton Abbeyből. A sorozat harmadik filmes újrája hiába lezárása a jelenleg ismert történetszálaknak, már hallani előzményfilmről is. Pedig a harmadik mozi igazán bizonyítja, hogy néha az aranytojást tojó tyúkot is ideje levágni.

Fotó: Rory Mulvey

Tizenöt évvel ezelőtt, a Downton Abbey premierjekor Angliában felbolydult a filmes és a divatvilág. A kritikusok ódákat zengtek a sorozat látványtervezéséről és valódi jelmezeiről, amelyek rácáfoltak a tévés költségvetésre. E sorok írójának egyetemistaként testközelből volt lehetősége megismerni, hogyan építenek a britek kultuszt egy sorozat köré. Mi tagadás, az első három évadban a brit arisztokráciáról és hűséges szolgálóikról szóló, számos szálon futó történet valóban meg is érdemelte a rajongást. Az író és producer Fellowes nyilatkozta is, hogy eredetileg ennyire tervezte a sorozatot, ám a sikere nyomán mégis lett folytatás. Ez a minőségen is meglátszott: a negyedik és ötödik évad kritikán alulira sikerült, de a zárórészek megint hozták az elvárt szintet. (Kivéve, hogy az utolsó epizódban – a búcsú jegyében – kínos, Szomszédok-szerű bölcsességekkel beszélgettek a szereplők.) 

A látvány kidolgozottsága azonban az egész tévés pályafutás alatt sokszor feledtette a szappanoperás buktatókat, a valóban kiváló korrajz miatt pedig a Downton Abbey hat éven keresztül uralta a brit sorozatgyártást és divatvilágot. Nem csoda, hogy nem amerikai sorozat esetében példátlanul sok Golden Globe-ot és Emmy-díjat nyert. Az első évadok során a Downton-láznak köszönhetően az utcákon a dédmama szekrényéből előtúrt sálak és a tízes éveket idéző kiegészítőkben szaladgáltak, amikor pedig a sorozat eljutott a húszas évekig, az Instagramon kitört a Gatsby-láz.

Mivel ma Hollywood gyakorlatilag előzményfilmekből, folytatásokból és újraértelmezésekből áll, 2019-ben a Crawley család a mozivásznakat is meghódította, majd három évvel ezelőtt jött a második filmes rész. Most a harmadikkal talán végleg elköszönünk a Crawleyktól, mivel Fellowes nem akarja leforgatni a II. világháborút. (Igaz, annak kitöréséig a történet szerint még van nyolc év, tehát ki tudja..?)

A rajongók és a kritikusok jó része azt mondja: hál’ Istennek! Ugyanis a Downton Abbey: A nagy finálé élő bizonyítéka annak, hogy minden jónak vége szakad egyszer. A nagy finálé története a leggyengébb a három mozi közül, azontúl, hogy a harmadik film sem tudta kinőni a kis képernyőről nagy vászonra került darabok gyermekbetegségeit. 1930-ban járunk, egy évvel az özvegy grófné (Maggie Smith) halála után. Ez rögtön rányomja a bélyegét a történetre, mivel a szereplőgárda legemlékezetesebb figurája épp ő volt, akinek egysorosai popkulturális intézménnyé váltak. A forgatókönyv többször próbálja megidézni, a gróf (Hugh Bonneville) rendre emlékszik is, hogy a kedves mama hasonló helyzetben mit mondott, ám ez többnyire rendkívül erőltetnek hangzik. Például a talán legklasszikusabb sor, amikor az özvegy grófné kerekre vált szemekkel kérdezi: „Mi az a hétvége?” Most unokája és Downton Abbey új úrnője, Lady Mary (Michelle Dockery) a legnagyobb természetességgel beszél a hétvégi programról, mire a gróf kontráz: vajon a szegény mama mit gondolna erről? 

A Downton Abbey a kezdetektől a brit arisztokrácia életének a XX. század által kikényszerített változásáról szólt elsősorban, így a hasonló összehasonlításoknak még lenne is helye, ha nem állandó jelleggel érkeznének. Most a fő szál Lady Mary válásának története, ami önmagában nem túl szerencsés. A volt férjet alakító Matthew Goode már az első filmben is nyúlfarknyi szerepet vállalt, a másodikban nem játszott, így Fellowes nem akarta újabb világ körüli útra küldeni a karaktert. És bár a rajongók tisztában vannak az okokkal, a kivitelezés meglehetősen gyengén sikerül.

Már csak azért is, mert a sorozat nemegyszer elmondja, arisztokrata körökben a válás nem létező fogalom. Most minden rendben van, sőt még az úri társaság is szemet huny a botrány felett némi kitérő után, csak Noel Cowardra (Arty Froushan) van hozzá szükség.

Sokkal hitelesebb, hogy a gróf és felesége (Elizabeth McGovern) hogyan lépnek hátrébb Downton Abbey ügyeitől, alkalmazkodva anyagi helyzetük változásaihoz is. Ne törődjünk azzal aprósággal, hogy a hat évad végig erről szólt. Mégis A nagy finálé legjobb jelenetei ahhoz kötődnek, amikor a gróf felfedezi a „valódi” emberek életét, például lakást néz Londonban. Micsoda középosztálybeli elfoglaltság! Főként, hogy a hatalmas ablakaival Mayfair elegáns negyedére néző többszobás ingatlan aligha középosztálybeli hívság.

A mellékszálakat felsorolni is sok lenne, mivel a két óra alatt közel húsz szereplő kap sokszor néhány sort. A legtöbb minitörténet szintén a harmincas évek új kihívásaihoz való alkalmazkodás jegyében forog.

A nagy finálé elvileg kifejezetten a rajongóknak készült, éppen ezért nem is figyel rá, hogy önálló filmként értelmezhető legyen, hanem a jól ismert karakterekre épít. Ez rendben is lenne, ha következetesen tenné. Azonban olyan bakugrásokat is elkövet, mint hogy immáron harmadszorra küldi nyugdíjba Jim Carter komornyikját, aki már a sorozatban is gyógyíthatatlan betegség miatt adta fel a szolgálatot.

A biodíszletként használt gyerekkaraktereket ugyanazok a színészek alakítják, akik a sorozatban, azonban a készítőknek nem tűnt fel, hogy a tizenöt éves Fifi Hart meglehetősen másképp néz ki, mint ahogy a tízéves Sybbie Bransonnak festenie kellene.

Amiben A nagy finálé még mindig jó, az Donald Woods díszletei és Anna Mary Scott Robbins jelmezei, amelyek pontosan hozzák a húszas-harmincas évek glamourját. Ben Smithard gyönyörűen fényképezi, Adam Recht elegánsan vágja azt, amit a színészek Fellowes meglehetősen lapos forgatókönyvéből kihoznak. Aki azonban ennél többre vágyna, annak érdemes a Disney Plusra előfizetnie, ahol ismét elérhető a teljes sorozat.

(Downton Abbey: A nagy finálé. Angol–amerikai filmdráma, 124 perc. Magyarországi bemutató: 2025. szeptember 11., forgalmazó: UIP-Duna Film) 

Borítókép: A Downton Abbey: A nagy finálé főszereplői a film egy jelenetében (Forrás: Facebook / UIP-Duna Film)