Az 1480 körül született Szegfűs Madonna Leonardo egyik legkorábbi festménye, amely akkoriban készült, amikor a mester először próbálta elsajátítani az akkor még újnak számító olajfestési technikát. Mivel a ráncosodás a festmény alkotása után napokon belül megjelent, valószínű, hogy Leonardo és más régi mesterek rákaphattak az olajfestékben lévő tojássárgája további jótékony tulajdonságaira, beleértve a nedvességgel szembeni ellenállást is. (A megfigyelt másik festmény Botticelli A siralom a holt Krisztus felett című alkotása volt, amely szintén a müncheni Alte Pinakothekben látható. A festmény túlnyomórészt temperával készült, de a háttérhez és néhány részlethez olajfestéket használt a művész.) A tanulmány szerint a fehérjék jelenléte a szándékos használatra utal. Ophélie Ranquet reméli, hogy ezek az előzetes megállapítások még több szakember figyelmét keltik fel e kevéssé vizsgált téma iránt.
Maria Perla Colombini, az olaszországi Pisa Egyetem analitikai kémia professzora szerint ez az izgalmas dokumentum új forgatókönyvet kínál a régi festési technikák megértéséhez. A kutatócsoport új ismeretekkel járul hozzá a tojássárgája és az olajkötőanyagok használatához. Nemcsak az öreg mesterek által használt anyagok azonosítására törekedtek, de olyan régi receptek titkait próbálták feltárni, amelyekről keveset vagy semmit nem tudunk. Ez az új tudás nemcsak a műalkotások jobb konzerválásához és megőrzéséhez járul hozzá, hanem a művészettörténet jobb megértéséhez is.
Mi történik Munkácsy festményeivel?
Nincs még egy olyan széles körben ismert festéstechnikai kérdés a magyar művészettörténetben, mint a Munkácsy-képek sötétedésének problémája. Végvári Zsófia, a Független Festményvizsgálati Labor vezetője a Hegyvidék Galériában korábban arról beszélt, hogy ma sincs egységes képük sem a művészettörténészeknek, sem a restaurátoroknak, hogy mi okozza a Munkácsy-festmények elfeketedését. A művészek által elkövetett műhibák a XIX. század második felétől legtöbbször a festékgyártók rovására írhatók, de vannak olyan speciális esetek, mint Munkácsy Mihályé, amikor maguk az alkotók is hozzájárulnak saját műveik megsemmisüléséhez.
Munkácsy Mihály az 1870-es években – ekkor született a Siralomház, a Korhely férj, a Zálogház, az Éjjeli csavargók vagy a Tépéscsinálók – dolgozta ki sajátos festéstechnikáját: vastag barna mázat alkalmazott, amely idővel átláthatatlan réteget képezett a festmények felületén. Az általa kikísérletezett keverék tartalmazott bitument (Munkácsy bitümnek nevezte, a francia kiejtés szerint), méhviaszt, propoliszt, lenolajat, vasport, gyantát, gumiarábikumot és más anyagokat. Érdekes módon ez a barna anyag hasonlít azokhoz, amiket a XIX. századi asztalosok használtak bútorbevonatként: ugyanolyan sötétedések és krokodilbőrszerű mintázatok alakulnak ki a régi bútorokon is, mint Munkácsy festményein. Végvári Zsófia szerint a festő ezzel a kávébarna anyagával tönkretette a műveit, azok egyre csak sötétednek, és a folyamat nem fordítható vissza, egyelőre nincs megoldás az állaguk stabilizálására.
Borítókép: Leonardo da Vinci világhírű alkotása a párizsi Louvre-ban (Fotó: AFP/Europress/Hans Lucas)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!