A Fidesz jelöltje nyerte a polgármester-választást Kenderesen
A szavazatok 69,13 százalékát szerezte meg a régi-új kormánypárti polgármester.
A szavazatok 69,13 százalékát szerezte meg a régi-új kormánypárti polgármester.
Az NVI szerint mintegy százötven, a koronavírus-járvány miatt elmaradt voksolást kell megtartani.
Tiszacsegén, Balatonfűzfőn, Balatonszepezden, Szigligeten, Bácsszentgyörgyön, Megyeren és Merenyén is az urnához járulhattak a választópolgárok.
Sorra magyarázkodnak a baloldali politikusok, amiért a közös ellenzéki jelölt, Bíró László elvesztette a borsodi időközi választást.
Deák Dániel szerint az eddigi részvételi adatok alapján az ellenzék kevésbé tudott mozgósítani, Horn Gábor a választást mozgósítási versenynek nevezte.
A Fidesz-KDNP-s Németh Kornélné balatonszemesi győzelme mellett a független jelölteket választották polgármesternek.
A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
Diplomatakarrier után Tokaj környékéért lobbizna a Parlamentben a balesetben nemrég elhunyt Koncz Ferenc lánya.
Még egy hétig, február 7-én 16 óráig jelentkezhetnek a külképviseleti szavazásra azok az érintett választópolgárok, akik a február 16-ai dunaújvárosi időközi országgyűlési választás napján nem tartózkodnak Magyarországon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Digitális polgári kör a főváros jövőjéért.
Lenne mozgástere az olajvállalatnak egy jelentősebb csökkentésre.
A megbeszélés kapcsán ismét Magyarország szerepéről cikkezik az amerikai sajtó.
Már a legfontosabb témákat is tudni.
A ferencvárosi szurkolók az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoda óta nem láthattak a Ludogorec ellenihez hasonlót.
A Qarabagról lehetnek közelmúltbeli emlékei a magyar bajnoknak, megvannak a BL-párharc pontos időpontjai.
Már több mint tízezren küzdenek az álhírek ellen.
A ferencvárosi szurkolók az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoda óta nem láthattak a Ludogorec ellenihez hasonlót.
A Qarabagról lehetnek közelmúltbeli emlékei a magyar bajnoknak, megvannak a BL-párharc pontos időpontjai.
Már több mint tízezren küzdenek az álhírek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.