Migránsokkal teli tankhajó érkezett Kéosz partjára
Az embercsempészek csak ritkán használnak teherhajókat vagy tankereket, hogy görög területre juttassák az illegális bevándorlókat.
Az embercsempészek csak ritkán használnak teherhajókat vagy tankereket, hogy görög területre juttassák az illegális bevándorlókat.
Teljes mellszélességgel támogatják az unió tagországai Görögországot a görög–török határnál kialakult helyzet gyors megoldásában, illetve az EU külső határainak megvédését illetően.
Bakondi György a magyar köztv-ben elmondta, rendszeresek az összecsapások a migránscsoportok és a görög határőrök között.
Törökország lezárta Szíria felé a határait, Görögország felé megnyitotta azokat, így a helyzet a görög szigeteken nagyon súlyos.
Még a március 26-ra tervezett uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozó előtt szeretné a török kormány új tartalommal megtölteni a 2016-os migrációs megállapodást.
Mindkét ország elutasítja az illegális bevándorlást, illetve azon terveket, amelyek az európai népesség átalakítására vonatkoznak – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Kontrát Károly elmondta: a kormány a szükséges intézkedéseket meghozta: megerősítették a déli határ védelmét és szeptember 7-ig meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta országos válsághelyzetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Távozóban van a hidegfront, érkezik az anticiklon.
Az amerikai elnök idő előtt távozott a G7-csúcsról.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Öt olyan együttes is szerepelt a labdarúgó NB III-ért vívott területi osztályozókon, amely korábban az NB I-ben is játszott. Sőt, az egyik közülük még bajnok is volt ott.
Három nap az osztrák Dunakanyarban, az UNESCO világörökség listájára is felkerült Wachauban.
Idén június 8. és 14. között rendezték meg a világ legjelentősebb animációs seregszemléjét.
A nyugdíjasok élelmiszer-utalványa a sláger.
Három nap az osztrák Dunakanyarban, az UNESCO világörökség listájára is felkerült Wachauban.
Idén június 8. és 14. között rendezték meg a világ legjelentősebb animációs seregszemléjét.
Jelenleg csupán hét játékosa van a Fehérvárnak, de a polgármester szerint biztosított a működés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.