Így menthet életet a gyümölcsmaradék
A módszernek köszönhetően csökkenteni tudják az országban az élelmiszerhulladékot.
A módszernek köszönhetően csökkenteni tudják az országban az élelmiszerhulladékot.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőfokú képzésekkel is ösztönzi az innovációs szakemberek utánpótlás-nevelését és a fiatalok vállalkozóvá válását. (X)
A Kárpát-medencei tudással, innovációval más nemzeteket is segíthetünk – mondta lapunknak Világi Oszkár a Mol projektjéről.
A bevonat kettős védelmi rendszere – nanoezüst- és titándioxid-részecskékkel – szórt fényben aktivizálódik, hogy lebontsa a szerves szennyező anyagokat.
A biológiai táptalajon növelt hús nagyüzemi termelése a rövidtávú cél, mivel az eljárás még túl drága és időigényes.
Az idén sosem látott mértékű kormányzati támogatás, összesen 182 milliárd forint érhető el a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatokon.
A mozgatható, játékra is alkalmas csocsóasztal tervét Fehérvári Donát a sport tematikájú felhívásra készítette el.
Magyarországon az 5G-re épülő innovációs feladatok középpontjában jelenleg az ipari-technológiai pilot programok állnak – mondta Solymár Károly Balázs.
Átadták az idei ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny díjait.
Dale A. Martin az elnök-vezérigazgatói posztot Jeránek Tamásnak adja át, a leköszönő és az új vezető a Magyar Nemzetnek adott interjút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
Szoros eredmény született a lengyel elnökválasztás második fordulójában az első exit poll eredmények szerint.
Iga Swiatek továbbjutott, de megszenvedett a győzelemért a nyolcaddöntőben.
Az intézményben többen megsérültek.
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
Tombol a kettős mérce.
Iga Swiatek továbbjutott, de megszenvedett a győzelemért a nyolcaddöntőben.
Az intézményben többen megsérültek.
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.