Gulyás Gergely: Az elvtelenség koalíciója jött létre
Úgy tűnik, hogy túl vagyunk a járvány második hullámának csúcsán – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Úgy tűnik, hogy túl vagyunk a járvány második hullámának csúcsán – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

A főpolgármester a válságot adóemeléssel kezelte volna. A kormány meg egyenesen csökkenti.

Újpest új vezetője azt mondja, nincs pénz, de autósmozira, kondiparkra, borfesztiválra és propagandára találtak forrást.

Iparűzési adó addig van, amíg van ipar és működnek a cégek. A válság éppen a cégeket lehetetleníti el, a mostani döntés mentőövet dob a vállalkozásoknak.

Hazánkban az uniós átlagnál képzettebbek a női vállalkozók, számuk ráadásul a járvány alatt tovább emelkedett.

A kis- és középvállalkozói szektorban az iparűzési adó teljes elengedését javasolja 2020-ra és 2021-re Parragh László.

A budapesti piacból élő vállalkozások éppen csődközelben vannak a kereslethiány miatt.

A momentumos városvezető szerint csak „a tisztázás kedvéért” vonták vissza a korábbi adócsökkentést.

A nyár közepéig nem sodródhatnak csődközeli helyzetbe a magyarországi települések.

Nagy veszteségek érik azokat a településeket, amelyek nagyrészt a turizmusnak köszönhetik bevételeiket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke Orbán Viktor történelmi sikere után mondta le nyilvános szereplését.

A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

Meg kell becsülni azokat, akik felépítették ezt az országot.

A polgármester által megtévesztett szavazók a választás áldozatai.

A miniszterelnök szerint továbbra is napirenden van a budapesti találkozó.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

A magyar nemzet biztonsága című mű egyebek mellett arra keresi a választ, mi a legfontosabb kérdés az életben.

A 4iG SDT a műholdpályához tartozó frekvenciaerőforrásokat is az Eutelsattól bérli majd.

Árpád kiemelkedő jelentőségű szövetségeseként harcolt és nagy szerepet játszott a honfoglaló időszak hadjárataiban is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.