Régóta támogat Izrael-ellenes erőket Soros György
Alex Soros pedig mintha apja másolata lenne.
Alex Soros pedig mintha apja másolata lenne.
A támogatók figyelme Izraelre fordul Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint.
„Egy tisztességesebb világ aktivistáinak mutatták magukat, de mindig volt bennük egy jó adag antiszemitizmus” – írta Mirna Funk német újságíró.
Nagyon sok millió euró ment el támogatásra a Hamász által felügyelt területeken.
A Tett és Védelem Alapítvány titkára, Szalai Kálmán szerint ugyanakkor az izraeli mészárlás óta egyre több ismeretlen külföldire figyeltek fel.
Az izraeli születésű, Budapesten élő Uri Asaf író, költő, festőművész nyilatkozott lapunknak.
A kelet-európai országnak adományozott nyugati fegyverek bukkanhattak fel a Hamásznál.
Nyugaton ma a zsidók lettek a palesztinok, a palesztinok a zsidók.
Ritka lépésnek számít, így jelzés lenne a Hamásznak.
Kétóránként tájékoztatnak mindenkit a helyzetről és az ország elhagyásának lehetőségeiről, aki jelentkezett konzuli védelemre – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter pártjának képviselője is megszavazta lakossági energiatámogatások kivezetését szorgalmazó dokumentumot.
Kerekes Ildikó 2019 óta vezeti a Jenő nevű települést, idén is újraválasztották.
Karácsony Gergely utólag egy kicsit izmozott Magyar Péterrel szemben is, mint mondta, kivezethette volna a közgyűlésből a Tisza-elnököt.
„Nem is voltunk elegen.”
A magyar törvény a nemzetközi jó gyakorlatokat alapul véve készült.
A Hera kalibrálásában a Műegyetem hallgatói is részt vettek.
Nagy jelentőségű megbeszélést tartott a két elnök.
Dani Danon nem túl optimista annak kapcsán, hogy a Hamász teljesíti a feltételeket.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság már halált okozó baleset ügyében folytatja Sallai Nóráék autóbalesetének nyomozását.
A Nyugat is részt vehetett a titkos akcióban, ami a kurszki erőművet célozta meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.