Itt vannak az első videók az Izrael elleni légi csapásról
Izrael légvédelme eddig sikeresen lelőtte az összes légi célpontot.
Izrael légvédelme eddig sikeresen lelőtte az összes légi célpontot.
Irán azt jelentette, hogy ballisztikus rakétákat is kilőtt Izrael ellen, melyek repülési ideje tizenkét perc.
Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette szombat éjszaka, hogy „drónok és rakéták tucatjait” indította izraeli célpontok ellen.
Irak, Jordánia és a térség több más országa szombat éjszaka bejelentette, hogy az Izrael elleni iráni dróntámadás miatt ideiglenesen lezárta légterét.
A támadás a hajnali órákban érheti el Izraelt.
Az amerikai elnök Delaware-ben töltötte volna a hétvégét, de szombaton visszatért Washingtonba, hogy konzultáljon a nemzetbiztonsági csapattal.
Hollandia bezárja teheráni nagykövetségét az újabb háborús veszély miatt, ezt szombaton jelentették be.
Egy közvetlen iráni támadásra Izrael, de akár az Egyesült Államok is keményen válaszolna – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Szalai Máté, a térség szakértője.
Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.
A muszlimok harmada szeretné bevezetni a saría alapú törvényeket Európában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
ÉN CSAK LEÍRTAM... – A legfontosabb cél, hogy a nők újra fiatalabb korban szüljenek.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.