„Azt ígérte, jön az orosz felmentő sereg”: így omlott össze a szíriai kártyavár

Bassár el-Aszad hatalma megingathatatlannak tűnt. Aztán ami túlélt több mint egy évtized vérontást, két hét alatt puskalövés nélkül, kártyavárként omlott össze. Mi vezetett a szíriai elnök hirtelen bukásához? Nem legyőzhetetlen külső ellenfél. Sokkal inkább a geopolitika váratlan együttállása. Amiben ő volt a leggyengébb, feláldozható lap.

Fotó: Huszein Malla Forrás: Copyright 2024 The Associated Press. All right reserved/Damaszkusz, 2024. december 14. Bassár el-Aszad bukott szíriai elnököt ábrázoló plakátot távolít el egy felkelõ katona egy damaszkuszi börtönbõl 2024. december 14-én, hat nappal az után, hogy a felkelõk megdöntötték Bassár el-Aszad szíriai elnök uralmát. MTI/AP/Huszein Malla

Pillangóhatás

Bassár el-Aszad hatalmának pillére azonban régóta nem saját hadserege volt. Már 2015-ben is a segítségére siető oroszok, valamint Irán, továbbá a libanoni Hezbollah mentette meg. Csakhogy azóta a geopolitikai helyzet alapvetően változott. A pillangóhatás gyakran idézett, leegyszerűsített elmélete szerint „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon” – márpedig pontosan ilyen világpolitikai átrendeződés forgatagában találta magát Szíria. Oroszország 2022-ben háborút indított Ukrajna ellen, ami teljesen átírta prioritásait. Azt eddig is sejteni lehetett, hogy az egykor több tízezer orosz katonát állomásoztató szíriai bázisokból jelentős erőket vontak ki, de azt nem, hogy ennyire meggyengültek. 

Így aztán mikor a szíriai elnök kétségbeesve rohant Moszkvába, ezúttal csak elutasítást és üres ígéreteket talált.

Arra sem sokan számítottak, hogy a Hamász 2023. október 7-i, több mint ezer életet követelő terrortámadása Izrael ellen végül főszerepet játszik majd Bassár el-Aszad bukásában. Izrael a Gázai övezetben indított megtorló háborúja, majd az Irán elleni nyílt ütésváltások, végül a libanoni Hezbollahot célzó pusztító offenzívája sorra gyengítette meg a damaszkuszi rezsim legfőbb szövetségeseit. Ha a Hamász célja az volt, hogy terrortámadásával láncreakciót indítson el Izrael-ellenes országok között, hát éppen ellenkező hatást ért el. A zsidó állam ellenségei, az évtizedekig építgetett „iráni tűzgyűrű” dominószerűen omlott össze. Bassár el-Aszad állítólag már korábban kétségbeesetten figyelmeztetette Teheránt, hogy a törökök – egyes értesülések szerint ukrán drónkiképzőket is bevetve – javában készülnek valamire a lázadókkal. Az erejét vesztett iráni diplomáciai nyomásgyakorlás azonban kevésnek bizonyult a tervek megfékezésére. A damaszkuszi vezetés lepattant az oroszokról, az irániakról, és a Hezbollahról is. Végleg magára maradt.

Hadihajók roncsai a Szíria északnyugati részén fekvõ Latakia kikötõjében egy izraeli légitámadás után, 2024. december 10-én. MTI/AP/Omar al-Bam

Nem volt B terv

Ennyire rosszul ítélte volna meg helyzetét a sokat látott szíriai elnök? Az utolsó napokat rekonstruáló sajtójelentések szerint Bassár el-Aszad még saját embereit is a teljes sötétségben tartotta a valódi helyzetről. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó tisztségviselők szerint amikor szombaton befejezte a munkát, egyik médiatanácsadóját arra kérte, később keresse fel otthonában, hogy közösen dolgozzanak ki egy beszédet. Háza helyett azonban meg sem állt az orosz légibázisig, ahonnét végül repülőgéppel menekítették ki Moszkvába, ahol már várta felesége és három gyermekük. Állítólag nem értesítette még saját öccsét, a szíriai hadsereg egyik főparancsnokát, Maher el-Aszadot sem, akinek végül Irakon keresztül sikerült kereket oldani. Nem járt ilyen szerencsével két unokatestvére, akik meg nem erősített információk szerint Libanon felé menekültek, amikor a lázadók rajtuk ütöttek.

– Azt mondta a parancsnokainak és tanácsadóinak, hogy úton van az orosz felmentő sereg – idézte a hírügynökség a szír ellenzék értesüléseit. 

– Az utolsó hívásunkkor arról beszéltem neki, hogy mennyire nehéz a helyzet, hogy rengetegen menekülnek Homszból Latakia irányába. Hogy pánik és rettegés uralkodik az utcákon. Azt válaszolta: holnap meglátjuk. Holnap, holnap. Ez volt az utolsó, amit hajtogatott. Aztán vasárnap reggel nem vette fel a telefont – erősítette meg a történéseket a „hátrahagyott” Mohammed Dzsalali volt miniszterelnök az Al-Arabíjjának. – Az események alatt egy percig sem gondoltam lemondásra vagy menedékkérésre – védekezett már Moszkvából kiadott közleményében a szír elnök. Elmondása szerint a hmeimimi légibázisra érkezve vált világossá számára, hogy erőik minden frontvonalról teljesen elvonultak, és a hadsereg utolsó állásai is elestek.

Tálib recept

Bassár el-Aszad kétségtelenül könyörtelen uralma ezzel visszafordíthatatlanul véget ért, de azért Szíriában még aligha fog hirtelen kitörni a béke. Még számos kérdőjel maradt: a szíriai lázadók korántsem egységesek, az amerikaiakkal szövetséges kurdokkal is dűlőre kell vinni a dolgokat, a drúz kisebbség pedig felvetette, hogy szívesebben csatlakoznának Izraelhez, amely ráadásul folyamatos bombázásokkal próbálja garantálni, hogy az új szír hatalommal nem újabb ellenség szabadult rá.

Ahogy bizonyos elemzők fogalmaznak, könnyen lehet, hogy az „egyik szörnyeteg helyére egy újabb lépett”, hiszen az ország formálódó vezetéséről sok minden elmondható, de az nem, hogy a nyugati demokrácia felkent bajnokai lennének. Az eddigi lázadók fő erejét, a Hajat Tahrír as-Sámot az al-Kaida szíriai fiókszervezeteként tartották nyilván, vezetőjük, Abu Mohammed al-Dzsúláni fejére pedig tízmillió dolláros vérdíjat tűzött ki az Egyesült Államok terrorizmus miatt.

A milícia háborús rémtettei – beleértve a lefejezést, kínzást – jól dokumentáltak, még ha most elfogadó arcukat is próbálják mutatni. Lényegében a „tálib receptet” alkalmazzák: annak reményében, hogy a nemzetközi közösség az ország legitim uraiként ismeri el őket, – és ezzel megnyitja a pénzcsapokat – egy mérsékeltebb képet festenek magukról. 

Ennek a „cukiságkampánynak” a része, ahogy al-Dzsúláni öltönyre cserélte egyenruháját, a CNN riporternőjének adott interjúban ecseteli a valódi iszlám kormányzás szépségeit, hogy a brit The Telegraph már „sokszínű dzsihadistákról” ír… Hogy mennyire őszinték, avagy lehet-e kalasnyikovos terroristából nyakkendős politikus, majd az idő eldönti.

A török külügyminisztérium képén Ahmed as-Saráa, a Bassár el-Aszad szíriai elnök uralmát megdöntõ Levantei Felszabadítási Mozgalom (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) lázadószervezet eddig Abu Mohammed al-Dzsúláni harci néven ismert parancsnoka, Szíria de facto vezetõje (j) és Hakan Fidan török külügyminiszter a damaszkuszi találkozója utáni sajtóértekezleten 2024. december 22-én. MTI/EPA/Török külügyminisztérium

Nyertesek és vesztesek

Ami Szíriában történt, mindenesetre messze túlmutat az országon. Az egyelőre bizonytalan, hogy Oroszország megtarthatja-e két stratégiai fontosságú bázisát, melyek egyrészt kijáratot jelentettek a Földközi-tengerre, másrészt logisztikai központot Afrikába. 

Az viszont biztos, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök számára arcvesztést jelent, hogy – a kudarcos nyugati afganisztáni kivonulást idézve – nem sikerült megvédenie az egyik legfőbb szövetségesét. 

Irán egy év alatt elveszítette a Hamászt, a Hezbollahot és Szíriát, így végképp gellert kapott az „ellenállás tengelye”. Ami a győzteseket illleti, egyértelműen Törökország oszthatja majd a lapokat Szíriában, és különösen Donald Trumppal a háta mögött Izrael is szabad kezet kap a Közel-Keleten.

Magyar szempontból aggodalomra ad okot, hogy a hatalomváltással újabb menekülthullám indulhat el Szíriából – bár arra is esély kínálkozik, hogy az elűzött több milliós, alapvetően Aszad-ellenes tömeg visszatérjen hazájába. Félő még, hogy milyen sors vár a Magyarország által régóta támogatott, de már így megfogyatkozott szíriai keresztényekre. Az új vezetés kezet nyújtott a vallási kisebbségek, köztük a keresztények felé is. Ahogy II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárka a lapunknak adott interjúban emlékeztetett, a most hatalomra kerülő milíciák ugyanazok, akik korábban lefejezték ellenségeiket, vagy elraboltak két aleppói püspököt, akik azóta sem kerültek elő.