Nem indul újra a választásokon a leköszönő izraeli kormányfő
Naftali Bennett pártjának vezetéséről is lemondott.
Naftali Bennett pártjának vezetéséről is lemondott.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetekben végre korrekt hozzáállásban részesüljenek a barátaink.

Jaír Lapid külügyminiszter veszi át az átmeneti kormányfői posztot.

Először a Gázai övezetből érkezett rakéta, válaszul Izrael több katonai célpontra is csapást mért.

A dzseníni menekülttáborban tartott éjszakai razzia fajult tűzpárbajig.

A támadásban legkevesebb egy civil vesztette életét − számolt be a szír állami hírügynökség.

Az izraeli hadsereg palesztin terroristákra csapott le, az egyik elhunyt a Hamász egyik tisztje volt.

A hatóságok szerint a 31 éves nő támadást akart végrehajtani egy izraeli ellenőrző pontnál.

Március vége óta tizenkilencen haltak meg Izraelben és Ciszjordániában a palesztinok és izraeliek közti összecsapásokban.

Izrael állhat a Forradalmi Gárda egyik tagjának megölése mögött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az amerikai elnök újságíróknak azt mondta, Dulcy Rodriguez ideiglenes elnök vezette venezuelai kormányzat jelenleg jó munkát végez és jó kapcsolatot sikerült kialakítani vele.

Az összetűzésekben a biztonsági erők 17 tagja és 31 civil is életét vesztette.

A négy vb-cím és az olimpiai aranyérem után sem tett olyat a dán kapitány, mint az Eb-döntőt követően.

Világrendszerváltás zajlik, így, mint minden emberi közösségnek, a magyar társadalomnak is éppen arra lenne szüksége, hogy minden eddiginél erősebb összetartó energiákkal készüljön az elkerülhetetlen megpróbáltatásokra.

A padlót is megjárta Murtazalijev, pályafutása során első alkalommal hagyta el vesztesen a szorítót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.