időjárás 5°C Virgil 2022. november 27.
logo

Palesztinában rossz szemmel nézik, hogy Ukrajnára irányul a nemzetközi figyelem

László Dávid (Ciszjordánia)
2022.10.02. 09:45 2022.10.02. 13:57
Palesztinában rossz szemmel nézik, hogy Ukrajnára irányul a nemzetközi figyelem

Ukrajna messze van a Közel-Kelettől, a világ forró pontjától, ahol emiatt némi értetlenkedéssel is figyelik a nagy nemzetközi felbuzdulást. A Palesztin Hatóságban az Európában dúló háború nem várt következménye az lett, hogy Ukrajna elterelte róluk a világ figyelmét, a palesztinkérdés lekerült a napirendről, és összeugrasztotta a közvetítő feleket. A budapesti palesztin nagykövetség szervezésében egyhetes ciszjordániai körúton kóstoltunk bele a több mint hetven éve megoldatlan konfliktus mindennapjaiba.

A határ

Bizton állíthatom, aki egyszer Husszein király hídján – izraeli nevén az Allenby hídon – átvergődik, annak többé már egyetlen határ sem jelenthet akadályt. Igaz, a Jordániát és Ciszjordániát összekötő átkelőt nem is turistáknak találták ki, elsősorban a külföldre vágyó palesztinok, illetve fuvarosok használják. Már az ijesztő, ahogy a bevezető úton kilométereken át sorakoznak a kamionok, a sofőrök bandákba verődve teázással múlatják az időt; órákat, olykor napokat is várakoznak. Egy tapasztalatlan és szabálykövető európai valószínűleg már itt a dugóban ragadna, de a sávokat errefelé rugalmasabban értelmezik, így személyautónkkal a szembejövő forgalomban szlalomozva leszünk utolsókból az elsők.

A határállomás jordán oldalán csak úgy hömpölyög az egymást taposó tömeg. Útbaigazítással nem vesződnek sokat, még a táblákon is meggyűlik a bajuk az angol helyesírással. Némi téblábolás után annyi végre kiderül, hogy az egyik ablaknál kell feladni a bőröndöket, egy másik ajtónál ellenőrzik az útleveleket.

Kőkemény könyökszabály érvényesül: nincs helye előzékenységnek, sőt a nikábot viselő idős nénik furakodnak a legerőszakosabban. 

Fél óra közelharc után elképedésünkre éppen az orrunk előtt zárul le a csomagszállító szalag kapuja, de egy barátságos arab hordár int, hogy menjünk csak, majd ő innentől gondját viseli poggyászainknak. Mit tehetnénk? Insallah – ha Allah is úgy akarja – még viszontlátjuk őket.

Az átvilágítás előtt lökdösődés árán sorokba rendeződik, fegyelmezetten vonul az emberáradat. Tyúklépésben, egymás sarkát taposva: ha valaki itt Covid-fertőzött, hát senki nem ússza meg szárazon.

Odaát kulturált buszok szállítják tovább az utasokat, de a „kalauz” a számológépével elég nagyvonalúan váltja a dollárt. Husszein király hídja kiábrándítóan rövid. A tengerszint alatt 273 méterrel ível át a Jordán folyón, amely inkább tűnik pataknak. Próbálom szemmel követni a sűrű bozótosban elvesző vonalát; alig néhány kilométerrel lejjebb húzódik a partszakasz, ahol a hagyomány szerint megkeresztelték Jézus Krisztust.

A megpróbáltatásoknak még koránt sincs végük. A túloldalt az izraeliek ellenőrzik, az előttem álló egyiptomi fiatalember óva int: ő egyszer három napot várt, mire beengedték. Az orosz származású határőr valóban értetlenkedve és szúrós tekintettel fogadja, mit keresnek magyarok a sivatagban. Az alapos kikérdezés és az uniós útlevél végül meggyőzi arról, hogy nem jelentünk veszélyt, kezünkbe nyomja a kék belépővízumot.

Az apró fecnire nagyon kell vigyázni – Izrael még mindig nem pecsétel, mert sok helyen nem néznének jó szemmel az izraeli hitelesítéssel ellátott útlevélre. Odakint fejbe vág a hőség, a domb oldalában fadarabokból kirakott Dávid-csillag „jelöli meg” a területet. Jön az újabb keringő, merre tovább? Innen másik busz visz Jerikó külvárosáig, ahol még a rend kedvéért a palesztin hatóságok is ellenőriznek. Jó három óra és hat átvizsgálás után végre megérkeztünk, és még a csomagok is megvannak. Ahlan vá szahlan, Isten hozott Palesztinában!

Rámalláh

Alig tíz kilométerre Jeruzsálemtől terül el Rámalláh, a Palesztin Hatóság de facto fővárosa. A település neve azt jelenti, „Isten hegye”, de a zsúfolt és poros utcákon nincsen semmi isteni. Csalogató turistalátványosságból sem sok, legfeljebb Jasszer Arafat egykori palesztin elnök szökőkúttal és zöld gyeppel kerített, két fegyveressel őrzött, de egyébként visszafogott sírja.

Legutóbb tíz évvel ezelőtt zavarták meg nyugalmát, akkor azért exhumálták, hogy mintát vegyenek holttestéből. Az eredmények felvetették annak a gyanúját, hogy polóniummal mérgezhették meg, a teória máig közkeletű a palesztinok között. Ugyanakkor Rámalláh viszonylag fejlettnek és békésnek számít ciszjordániai viszonylatban, már csak azért is, mert itt kaptak helyet a minisztériumok. 

Mohammad Stajjeh palesztin miniszterelnökön azonnal látszik, hogy modorát az angliai Sussexi Egyetem pallérozta. Mielőtt 2019-ben kormányfő lett, korábban az egyik fő tárgyalóként dolgozott, 1991-ben például az első palesztinként landolt Madridban. Máig meggyőződése, hogy James Baker akkori külügyminiszter óta nem volt olyan amerikai vezető, aki igazán komolyan gondolta volna a rendezést. Rutinos politikusként szónoklat helyett azonnal a kérdéseknek adja át a terepet; amikor az ukrajnai háború hatásait firtatjuk, meglepetésünkre elismeri, hogy emiatt rendkívül dühösek a palesztinok:

– Ukrajna megmutatta, hogy mennyire gusztustalan kettős mérce uralkodik! – fakad ki, a nemzetközi közösség szemére vetve, hogy Oroszország ellen azonnal szankciókat vezettek be, és a Nemzetközi Büntetőbíróság elé akarták citálni, de Izraellel szemben nem sietnek fellépni.

– Júniusban jártam Kijevben, ahol Vlagyimir Klicsko főpolgármester után szólaltam fel. A vállára tettem a kezem, és azt mondtam: a megszállásról beszélsz? Csak kérdezz engem! – idézi fel látogatását az ukrán fővárosban. Az ukrajnai háborúnak van még két fájó politikai következménye: egyrészt árnyékában a világ megfeledkezett a palesztinkérdésről, másrészt Oroszország és a Nyugat összeveszésével a békefolyamatot egyengető, Oroszországot, az Egyesült Államokat, az Európai Uniót és az ENSZ-t tömörítő úgynevezett közel-keleti kvartett is kimúlt.

Egyébként Izrael is inkább próbálja távol tartani magát a konfliktustól. A Moszkva ellen kivetett szankciókhoz nem csatlakozott, és fejlett fegyvereket sem szállított Kijevnek. „Izrael nem adott nekünk semmit. Semmit. Semmit!” – bírálta őket nemrégiben egy interjúban – az egyébként zsidó származású – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Ettől függetlenül Ukrajna nemzetközi támogatása Palesztinában másik érzékeny pont.

Adjátok oda a felét, mit a felét, az egy százalékát annak, amit az ukránok kaptak, és megmutatjuk, mire vagyunk képesek! 

– rázza az öklét egy háttérbeszélgetésen egy magas rangú palesztin tisztségviselő. – Senki ne ejtsen könnyeket Ukrajnáért, ha a megszállásról van szó! – teszi hozzá ingerülten.

Érzéseikben alighanem szerepet játszik az is, hogy Ukrajna messze van, és keveset látnak belőle, és megvan a saját szenvedésük.

– Természetesen követjük a háború eseményeit. De azt azért nem mondanám, hogy napi szinten. Ha mégis, akkor főként a kettős mérce miatt – magyarázza a palesztin közszolgálati csatorna egyik vezető szerkesztője. A műsorok túlnyomó része a bőséges témát szolgáltató helyi ügyekről szól; például reggel a foglyok üzennek családjuknak, a hírekben az előző esti razziákról számolnak be. És hogy Magyarország mikor volt utoljára képernyőn? – Néhány éve itt járt a külügyminiszterük, vele készítettünk interjút. Azt hiszem, a 2015-ös migrációs válság idején – kutat az emlékezetében a szerkesztő.

Benjamin Netanjahu és Donald Trump megkopott gúnyrajzai Betlehemben
Benjamin Netanjahu és Donald Trump megkopott gúnyrajzai Betlehemben. Fotó: A szerző felvétele

Jeruzsálem

Ha van még egy terület, ahol nagyot buknak az ukrajnai háború miatt a palesztinok, az a turizmus. Eddig a külföldi vendégek számát tekintve éppen az ukránok és az oroszok voltak a legtöbben, együtt az összes látogató negyedét adták. Ráadásul a jómódú orosz turisták itt is jól ismertek arról, hogy úgy költenek, mintha nem lenne holnap. Bár szankciók itt nincsenek, ők idén szinte teljesen elmaradtak. Jeruzsálemen egyébként nem látszik meg, az óváros ugyanolyan nyüzsgő, mint bármikor.

– A Covid rettenetes volt. Én is bezártam, az Egyesült Államokban vállaltam munkát. Most kezd lassan helyreállni az üzlet – meséli az örmény negyed bejáratánál egy árus. Az infláció őket sem kíméli, három dollárért (nagyjából 1200 forintért) árulja a frissen facsart gránátalmalevet, de legalább egy kis grátisz dinnye is jár mellé.

Ha Rámalláhban nem érinti meg az embert az isteni jelenlét, hát Jeruzsálem minden négyzetcentiméterét átjárja, legyen szó a zsidók, a keresztények vagy a muszlimok szent helyeiről.

A Szent Sír-templomban türelmesen kígyózik a sor Jézus Krisztus sírjának és feltámadásának helyszíne előtt. A bazilikában a tömeg ellenére áhítatos csend honol, csak olykor nagy szakállú papok mordulnak rá szigorúan a bámészkodó turistákra: no photo! A Siratófaltól viszont messzire hallatszik a zsidó fiatalok éneke, egy idős bácsi mégis beleszundít a Tóra tanulmányozásába. 

Az al-Aksza mecsethez és a Sziklamecsethez már nem könnyű a feljutás, a bejáratokon csak muszlimok léphetnek be. Mekka és Medina után a Haram as-Sarif, a Templom-hegy az iszlám harmadik legszentebb helye, ahová Mohamed egy éjjel csodás szárnyas paripán (burák) látogatott el. A területre zsidók beléphetnek, de nem imádkozhatnak, ami miatt rendszeresek az összecsapások. Mi is a zsidók számára fenntartott kapunál próbálkozunk, amire viszont a palesztinok megszállt területként tekintenek.

Fotó: László Dávid

A napfényben fürdő, tágas teret az aranykupolás, impozáns Sziklamecset uralja. A néhány távol-keleti muszlim és egy-két felmerészkedő turista szinte elveszik. A csoportosan közlekedő zsidókat fegyveres katonák kísérik. Egy kisportolt, haragos tekintetű palesztin nekünk is siet a tudtunkra adni, hogy tiszteletlenül viselkedtünk, de tudatlanságunk miatt megbocsát:

– Nem az épületek számítanak, hanem az egész terület szent. A mecsetek előtt nem volt itt semmi! – ad még kis palesztin történelemleckét, nyilván arra utalva, hogy szerinte soha nem állt itt a zsidó Salamon temploma. Öt percet azért engedélyez nekünk a Sziklamecsetben, aztán kérlelhetetlenül távozásra szólít fel.

Falak és őrtornyok metszik ketté a városokat
Falak és őrtornyok metszik ketté a városokat. Fotó: A szerző felvétele

Hebron

Ha van hely, ahol szemmel láthatóan megmutatkozik az izraeli–palesztin konfliktus, az Hebron, ahol nagyjából nyolcszáz fős zsidó telep nő ki a kétszázezres arab település közepén. Az óvárosban a Suhada utca szó szerint kimetszi az izraeli területeket, a mellékutcákat nemes egyszerűséggel befalazták, az üzletekre lakat került. A település elsősorban vallási okból fontos a zsidók és a muszlimok számára egyaránt, ugyanis a hagyomány szerint itt nyugszik három pátriárka, Ábrahám, Izsák és Jákob. Pontosabban az ősatyák – és feleségük – sírja valahol a föld alatti barlangban van, míg síremlékükön, alighanem páratlan módon a világon, egyszerre osztozik egy mecset és egy zsinagóga. Mintha csak Hebron jelképe volna, az Ibrahim-mecsetet is fal osztja ketté, amióta 1994-ben egy Baruch Goldstein nevű szélsőséges zsidó 29 embert mészárolt le itt. A golyók nyomai néhol még mindig látszanak, és ha gondosan fülelünk, a szomszédból áthallatszik az ima.

A szent hely hagyományosan szintén turistalátványosság, de most a bazárban több az árus, mint a vásárló.

Hebroni bazár. Több az árus, mint a vásárló
Hebroni bazár. Több az árus, mint a vásárló. Fotó: A szerző felvétele

– Nem tudok mesélni az üzletről, ha nincs üzlet. Tegnap 15 órakor volt az első ügyfelem. Most 13 óra van, és maga az első, aki betér – panaszolja kávé mellett Munir, akinek szuvenírboltja éppen az izraeli telep tövében fekszik. – Nekem ők nem szomszédaim. És csak jönnek-mennek. De sosem vásárolnak – legyint a kérdésünkre, hogy zsidók is betérnek-e hozzá. Nem messze áll a „milliódolláros ház”, amely azzal vált ismertté a világsajtóban, hogy palesztin tulajdonosának állítólag a licit végén százmillió dollárt ajánlottak a zsidó telepesek, amit ő azzal hárított el, hogy ennyiért még egy téglát sem kapnak. Mit mondana Munir? Őt egyelőre még nem keresték meg…

Banksy-graffiti egy betlehemi hotelben
Banksy-graffiti egy betlehemi hotelben. Fotó: A szerző felvétele

Amerika

Abban a palesztin miniszterelnöktől kezdve a külügyminiszteren és a vezető tisztségviselőkön át az utca emberéig mindenki egyetért, hogy a helyzet csak romlik, és néha már az egyállami megoldás – vagyis amikor egy állam van, amelynek a zsidók és a palesztinok is ugyanolyan egyenrangú állampolgárai – sem tűnik elképzelhetetlennek, mert a demográfia a palesztinoknak kedvez. Habár a jelenlegi status quo a legrosszabb forgatókönyv, 2014 óta mégsem történt komolyan vehető nemzetközi próbálkozás, hogy nekifussanak a tárgyalásoknak.

– Amikor Joe Biden itt járt, nyíltan bevallotta: „ne számítsanak sokra tőlem”. Az amerikai elnök úgy vélte, az izraeli vezetés most nem elég egységes, nem elég erős a tárgyaláshoz. Háborúhoz ez is elég, de a békéhez nem – magyarázza Kamal Ahmed Hasszan Amid betlehemi kormányzó, bár arról jótékonyan hallgat, hogy a palesztin kormányzat is adós a választásokkal.

Miben lehet akkor bízni?

Az amerikaiaknak az ukrajnai háborúban is megvan a felelősségük. Most még a nyugatiak is szenvednek miattuk

 – pillant ránk megerősítésért Dzsibrín al-Bakri hebroni kormányzó.

– Nézzék meg, milyen pusztítást végeztek Irakban, Afganisztánban, a palesztinokkal. De Amerika sem marad szuperhatalom örökké. Idővel új országok vehetik át a helyét, amelyek nem lesznek olyan igazságtalanok – folytatja a geopolitikai értékelést. Abból sem csinál titkot, hogy Kínára,­ Indiá­ra és Oroszországra gondol. Oroszország mint a palesztin–izraeli konfliktus rendezője? Azért talán még most is járna a Nobel-békedíj.

Borítókép: Háborús divat. Gépkarabély a pólón a hebroni Ibrahim-mecsetnél (Fotó: A szerző felvétele)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.