A tömegverekedésben a kövek mellett előkerült egy kés, egy golfütő és egy hirdetőtábla is
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki mind a négy férfit.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki mind a négy férfit.

A termelőüzem hat gyártósorából négyen hibrid járművekhez, kettőn pedig tisztán elektromos járművekhez készülnek majd lítiumionos akkumulátorok 2025-től.

Büntetőeljárás is indult a motorkerékpáros ellen.

Érdemes az autóhasználati szokásokhoz passzítani a járműválasztást.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a szlovák hibrid repülőautó projektje.

Gyártósoron a Trabantok, félkész Moszkvics 412-esek a szalagon, utolsó simítások az IFA vezetőfülkén, rekordmennyiségben készülő mátyásföldi Ikarus buszok.

A Xiaomi a világ legnagyobb okostelefon-gyártója, az új termékeivel is igyekszik követni a nagyokat.

10 milliárd dollárt fektet az új okos elektromos járművek fejlesztésébe az új Xiaomi bevezetéseként.

A Mabisz összesítése szerint még mindig több tízezer biztosítás nélküli jármű közlekedhet az utakon.

Ezek a járművek igazi ritkaságnak számítanak, mert a legtöbb benzinest utólag átalakították dízelre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

Pénzt Ukrajnába? „Igenis, elnök asszony!”

Nincsenek szavak.

Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

Oda lesz a demokrácia.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

A brit–kanadai színész most Budapesten mutatja be gitártudását.

Óriási teher Európának, miközben Ukrajnában virágzik a korrupció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.