Általános lehet a rugalmas távmunka, ami hat a versenyképességre is
Kedvezőek a rugalmas hazai távmunkával kapcsolatos tapasztalatok, általánossá válhat a hibrid munkavégzés.
Kedvezőek a rugalmas hazai távmunkával kapcsolatos tapasztalatok, általánossá válhat a hibrid munkavégzés.
A klímacélok ugyanazok maradtak, de továbbra is éles a vita arról, ki fizesse a védelem árát.
Már azok is felvehetik a kamatmentes hitelt, akiknek a tavalyi árbevétele legalább harminc százalékkal visszaesett.
Az előző napokhoz képest is megfeleződött a Covid–19 miatti napi halálesetek száma: az elmúlt 24 órában 21 fő hunyt el.
Magyarországon 2020-ban 390 ezer kerékpárt gyártottak, de a járvány miatt már tavaly akadozott az alkatrészellátás.
– Vírustesztekhez is használt fiolák gyártásában erősödik Magyarország önellátása – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pünkösd tavaly után az idén is felszabadulást hoz nekünk.
A pünkösdi csoda szerénységre és hálaadásra inti azt, aki túlélte a járványt, de a Szentlélek kiáradása vigasztalást is ad.
A WHO és az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat is elfogadja Madrid.
A Fidesz–KDNP szerint a város balliberális vezetése miatt haldoklik a turizmus a borsodi megyeszékhelyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A polgári tábor fellép az országra szabadult gyűlölethullám ellen.
Politikailag inkorrekt műsorunk mai adása Ambrózy Áron, a Pestisrácok.hu munkatársa szerint a nagy felismerések műsora lett.
Szervezetlenség és baloldali figurák megjelenése vezetett a szerveződés felbomlásához.
Karácsony Gergely lezsírozta a dolgot a szervezőkkel – de hogy mit zsírozott le, arról senki nem tud semmit.
Az EP diplomáciai kudarcot vallott – hangsúlyozta európai parlamenti felszólalásában László András, a Fidesz EP-képviselője.
Míg Orbán Viktor Budapesten valódi béketárgyalásokat tesz lehetővé, Brüsszel morális arroganciával és politikai számításokkal reagál – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésben Petra Steger.
Koszovó miniszterelnöke, Albin Kurti megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Egyesült Királysággal.
Felolvasószínházzal is várják a látogatókat.
A két csapat Európa-liga-mérkőzését megelőzően a győzelem lebeg az osztrákok szeme előtt.
1956 a hétköznapi emberek szemével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.