Szoboszlai a téma az Egyesült Államokban, őt akarja a neves edző
A Liverpool magyar sztárját Iniesta, Xavi, Müller és Mac Allister mellett emlegette a szakember.
A Liverpool magyar sztárját Iniesta, Xavi, Müller és Mac Allister mellett emlegette a szakember.

„Remélem, a következő mérkőzésig kitart ez a lendület és akkor is talán még én ülök a padon.”

Eddig az amerikai Jesse Marsch, az RB Leipzig korábbi mestere a legvalószínűbb jelölt a Fradi edzőjeként.

A korábbi bajnokcsapat februárban vészes tempóban indult meg a másodosztály felé.

Az előző évad ezüstérmese idén mindössze a tabella tizenegyedik helyén áll a Bundesligában.

Az RB Leipzig zsinórban harmadik bajnokiján maradt pont nélkül, a klubvezető nem kertelt az újabb vereség után.

Az RB Leipzig papíron legkönnyebb meccsét is elvesztette, két forduló után pont nélkül áll a BL-ben.

Jesse Marsch csapatépítő képességeit dicsérte a Lipcse és a magyar válogatott védője.

Sőt, újra Willi Orbán lesz az RB Leipzig csapatkapitánya a Bundesliga hivatalos honlapja szerint.

Az RB Leipzig legfőbb edzőjelöltje egyszer már beleszeretett a magyar középpályás játékába.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Az Egyesült Államok elnöke és az ukrán elnök várhatóan vasárnap találkozik Floridában.

Egy férfi három különböző metróállomáson támadt áldozataira.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.

A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.