Hagyományos lengyel fajátékok
Megnyílt a Lengyel Intézetben a Fajátékok mesés világa című kiállítás.
Megnyílt a Lengyel Intézetben a Fajátékok mesés világa című kiállítás.

Tablókiállítás és élő történelemóra keretében emlékeztek a tátrai futárokra a Lengyel Intézetben.

Okos Márton kötete a lengyel–magyar barátság kevésbé ismert erdélyi szálát domborítja ki.

A Petőfi Sándor Lengyel Iskola diákjai, tanárai öltötték magukra lengyel festményein szereplők ruháit.

Rendkívül látványos és izgalmas kiállítás nyílik ma délután a budapesti Lengyel Intézetben.

A budapesti Lengyel Intézet főigazgatója hangsúlyozta: az ünnepnap lehetőséget ad a civil kezdeményezések kialakulására és ápolására.

A közép-európai nemzeteket a fenyegetések megacélozzák, a veszteségek megerősítik – hangoztatta Tallai Gábor a Terror Háza Múzeum programigazgatója.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyarok háromnegyede elutasítja a Tisza Párt által támogatott intézkedést.

A kormányfő szerint ez ellen érdemes harcolni.

A kormányfő szerint a következő napokban kiderül, hogy a háború közelebb kerül-e Európához.

A DK és az MKKP be sem jutna a parlamentbe.

Elszabadult a bűnözés a francia fővárosban.

A rekordhosszú járat hetente kétszer szállítja az utasokat.

Négy nagy méretű katonai drón üldözte az ukrán elnök gépét.

Olimpiai bajnok világklasszisunk remekel, de közben hiányérzete is lehet.

Michael Apelgren vezetőedző mellett Bodó Richárd is értékelt a BL-címvédő Magdeburg elleni vereséget követően.

Izrael részvétele miatt Spanyolország és több más állam is bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.