Az iráni ajatollah szerint Biden nem különbözik Trumptól
Ali Hamenei szavai megkérdőjelezik, hogy Irán visszatér-e az úgynevezett atomalkuról szóló tárgyalásokhoz.
Ali Hamenei szavai megkérdőjelezik, hogy Irán visszatér-e az úgynevezett atomalkuról szóló tárgyalásokhoz.

Magyarország mint a NATO tagja továbbra is szilárdan elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelemben.

A legalább tucatnyi amerikai életet követelő halálos támadás sem változtat az evakuációs terveken.

Naftali Bennett izraeli kormányfő csütörtökön Joe Biden amerikai elnökkel tárgyal a Fehér Házban.

Sokan felelősségre vonnák az amerikai elnököt, de Biden alelnökét még kevésbé akarják a Fehér Ház élén látni.

Joe Biden szerint a tálibokkal együttműködve sikerült javítani az eljutást a kabuli repülőtérhez.

Ne higgy, mert egyszer csak fogják magukat, elmennek, és otthagynak a tálib felkelők martalékául!

Exkluzív interjút adott a Magyar Nemzetnek a Budapestre látogató orosz külügyminiszter.

A gőg, az arrogancia, a kioktató hangnem, a morális felsőbbrendűség politikája megbukott.

Úgy vélik, hogy Joe Biden fizikai vagy mentális állapota miatt nem alkalmas az elnöki tisztségre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.


Olyan korban élünk, amikor lassan minden értelem elszivárog a társadalmi diskurzusokból, és aki mást gondol, arra gyorsan ráakasztódik a propagandista jelző.

ŐRZŐK LÁZADÁSA – Egyszerre van jelen minden és mindennek az ellenkezője is az agymosásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.