City–Liverpool rivalizálás újratöltve
A játékosok jelentős része még ki sem pihente az előző idény fáradalmait, de ma este meg is kezdődik az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League.
A játékosok jelentős része még ki sem pihente az előző idény fáradalmait, de ma este meg is kezdődik az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League.

Klopp szerint túlságosan korai volt a megméretés, mert hamarosan kezdődik a bajnokság, így találhattak volna más időpontot a bajnok és a bajnokságban második helyen végzett csapat találkozójának.

Franz Beckenbauer szuperlatívuszokban beszélt az FC Liverpool trénereként szombaton este Bajnokok Ligája-győzelmet ünneplő Jürgen Kloppról, és azt mondta, egy napon szívesen látná őt a Bayern München labdarúgócsapatának kispadján is.
Kéthetes intenzív „alapozás” vár a Liverpool labdarúgóira a Tottenham Hotspur elleni Bajnokok Ligája-döntő előtt – mondta Jürgen Klopp vezetőedző.
A Liverpool vezetőedzője a Barcelona keddi búcsúztatását követően elárulta, hogy az első mérkőzést követően még ő is lehetetlennek tartotta a továbbjutást.
Nemcsak a játékosok, én is túl voltam fizetve – mondja a diósgyőri korszakára visszaemlékezve, úgy általában a magyar labdarúgást értékelve Bódog Tamás.

Napra pontosan egy éve nevezték ki Jürgen Kloppot a Liverpool menedzserévé. Elemeztük első évét.
A Dortmund 11. szezonbeli bajnoki veresége ellenére Jürgen Klopp vezetőedző nem gondolkodik a távozáson.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

Az amerikai fél nem tűrte a rágalmazást.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.