Erős kamatemelés a forint erősítésére
Az MNB szokatlanul nagyot emelt az egyhetes betéti kamaton
Az MNB szokatlanul nagyot emelt az egyhetes betéti kamaton

Kamatemelést sürget több törökországi közgazdász, amit a pénzügyi piacokon mért ármozgások mértéke és gyorsasága is indokolna.

Nem érte meglepetés az elemzőket, akik úgy látják, hogy a hazai gazdaság szempontjából az egyhetes betéti kamat az irányadó
A vállalatok ismét a hatékonyság, a képzés és a termelékenység növelésének irányába fordulhatnak, ami pozitív fejlemény a teljes nemzetgazdaság szempontjából.

A jegybank korábbi kamatemelései árazódnak be.

A brit fogyasztói árindex éves emelkedési üteme tavaly augusztus óta folyamatosan több mint egy százalékponttal meghaladja az inflációs célt.

Egy évvel ezelőtt a banki ügyfelek még jó másfél százalékkal alacsonyabb kamaton tudtak piaci lakáskölcsönt felvenni.

Hatékonyan akar fellépni az amerikai jegybank az inflációval szemben.

Visszatért a nemzeti valuta árfolyama az orosz–ukrán háború előtti sávba.

A magyar fizetőeszköz átlépte a 375 forintos szintet, és egyelőre annak közvetlen közelében mozog.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

Fizikai erőszakkal is fenyegették a Hír TV stábját, válogatott trágárságokat vágtak a riporter fejéhez.

Hajrá, magyarok! – írta a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

„Fantasztikus volt találkozni veletek tegnap Győrben!” – írta a kormányfő.

A finn elnök úgy véli, tavasz előtt aligha várható tűzszünet.

A demonstrálók a közelmúltban meggyilkolt Carlos Manzo, Uruapán polgármesterének emlékét is felemlegették, aki a drogkartellek elleni kemény fellépés szószólójának számított.

A brit miniszterelnök várhatóan telefonon egyeztet majd az amerikai elnökkel.

Roberto Martinez csapata már az első félidőben ellentmondást nem tűrően játszott.

Romulusz Ruszin-Szendi has already declared, “Slava Ukraini!” and they will draft everyone, Balazs Orban recalled at the Fidelitas Congress.

A magyar válogatott még szünet előtt visszavette a vezetést az Írország elleni világbajnoki selejtezőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.