A Fed sokáig nem akart szembenézni az infláció veszélyével: abból indultak ki, hogy csak átmeneti, magától is lecsengő folyamatról van szó, később arra hivatkoztak, hogy amíg a munkanélküliség nem csökken a járvány előtti szintre, addig nem szívesen szigorítanak. Tavaly év végére azonban a munkaerőpiac kifejezetten feszes lett, az infláció tovább nőtt, és immár nyilvánvaló lett, hogy elhúzódó folyamatról van szó. Ekkor már komolyan vették a dolgot: a lehető leggyorsabban kivezették az eszközvásárlási programot, amelynek során állam- és jelzálogpapírok vásárlásával bocsátott többletpénzt a Fed a gazdaságba, majd amint ez lezárult, márciusban sor került az első, 25 bázispontos kamatemelésre.
A kamatszint azonban ezzel még mindig csak fél százalék alatti,
miközben az infláció tovább növekszik – márciusban 8,5 százalékot mértek –, és erre a folyamatra az immár két hónapja tartó ukrajnai háború is jócskán ráerősít, így a jegybankárok kénytelenek komolyabb ütemre kapcsolni az infláció elleni harcban. A kamatszint gyorsabb ütemű emelése mellett várhatóan rövidesen megkezdik az eszközvásárlási program során kibocsátott óriási összegű pénz visszavételét, mégpedig viszonylag nagy, havi százmilliárd dollárt közelítő ütemben. Ha ezek megvalósulnak, akkor immár a Fed is azt a szigorú monetáris politikát folytatja majd, amit térségünk önálló valutával rendelkező országainak jegybankjai, köztük a Magyar Nemzeti Bank.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!