Szolejmani az iráni kampány középpontjában
A perzsa államban nem csupán az új parlamentről döntenek, hanem az úgynevezett Szakértők Gyűlésének időközi választását is most tartják.
A perzsa államban nem csupán az új parlamentről döntenek, hanem az úgynevezett Szakértők Gyűlésének időközi választását is most tartják.

A jövőben nem küldhetnek az ismert kiskapun keresztül iszlám országok imámokat Franciaországba, ígérte meg Emmanuel Macron egy választási kampányeseményen.

Országos kampányt indít a kapcsolati erőszak áldozatainak védelmében az Ökumenikus Segélyszervezet. A segélyszervezet kampányát az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával indítja.

Egy felmérés szerint az amerikaiak kétharmada azzal számol, hogy Donald Trump novemberben is legyőzi demokrata ellenfelét.
A 415 milliárd forint főösszeggel tervezett 2020-as büdzsében működési kiadásokra 260,4 milliárd forintot terveztek be, a beruházásokra, felújításokra 148,1 milliárd forintot.
A Donald Trump újjáválasztását támogató csoportok januárban több mint 60 millió dollárt gyűjtöttek az amerikai elnök kampányára, és több mint egymilliárd dollár összegyűjtése a céljuk.
Az elnöknek úgy kellett megtartania évértékelő beszédét, hogy közben még vádeljárás folyt ellene a Capitoliumon. De közben máshogy, Trumpnak kedvezően alakultak a dolgok.

Holló a hollónak nem vájja ki a szemét! Vagy mégis?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.