Tovább tömné Ukrajna zsebeit az Európai Unió
A szervezet ezúttal az európai békefenntartási keretéből akar évente akár ötmilliárd eurót is az országnak adományozni.
A szervezet ezúttal az európai békefenntartási keretéből akar évente akár ötmilliárd eurót is az országnak adományozni.

Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatok most már szilárdabb alapokon állnak – mondja a pénzügyi tárca vezetője.

„Magyarország a kínai befektetők első számú célpontjává vált Kelet-Közép-Európában.”

Az érintett fiókokat a társaság azonnal zárolta.

Nyugati emberek számára kifejezetten érdekesen számítják a születéstől kiindulva a kort Dél-Koreában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetével találkozott.

Reykjavík szerint a valaha volt legalacsonyabb szintre süllyedtek a kapcsolatok a két ország között.

A milliárdos korábban úgy nyilatkozott, Oroszország partner és ne ellenfél legyen az ukrán reneszánszban.

Hungary is involved in the preparation of Georgian officers for NATO missions, including the training of helicopter pilots.

Grúz tisztek felkészítésében, helikopterpilóták kiképzésében is részt vesz hazánk – jelentette ki a honvédelmi miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, amíg nemzeti kormány van, ez nem történhet meg.

Az Egyesült Államok részlegesen kivonul közel-keleti bázisairól.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.